Öt érdeklődő az ukrán állami távközlési cég iránt
Öten érdeklődnek az ukrán állami távközlési cég, az UkrTelecom eladásra felkínált 92,79 százalékos részesedésének megszerzése iránt - közölte az ukrán állami vagyonügynökség hétfőn.
Az értékesítésre kerülő hányadot versenytárgyaláson értékesítik december 28-án. A kezdő ár 10,5 milliárd hrivnya (1,3 milliárd dollár).
A részvételi feltételek között szerepel, hogy a lehetséges befektető nem lehet olyan vállalat, amely Ukrajnában, vagy bármely más országban több mint 25 százalékos részesedéssel rendelkezik állami cégben. Egy másik feltétel szerint pedig azok a cégek sem indulhatnak a tenderen, amelyekben több mint 25 százalékos állami részesedéssel rendelkező vállalat a társtulajdonos.
A vagyonügynökség nem tárta fel, hogy kik az érdeklődők, de szakértők szerint köztük lehet az SCM, amelynek a tulajdonosa Rinat Ahmetov, a leggazdagabb ukrán, akinek a vagyonát 9,6 milliárd dollárra becsülik. A másik legvalószínűbb érdeklődő a Sistema orosz konglomerátum.
A szakértők szerint a kormánynak állami vagyonokat kell eladnia költségvetési hiányának a mérséklése céljából, és azért, hogy finanszírozhassa reformprogramjait.
Az UkrTelecom ellenőrzi az ukrán vonalastelefon-piac mintegy 80 százalékát. A cég első félévi nyeresége 6,1 millió dollárral egyenértékű volt az egy évvel korábbi 16 millió dollár veszteség után.
Kapcsolódó cikkek
- Stratégiai együttműködést írt alá a spanyol Telefonica és a kínai China Unicom
- Lenovo-NEC egyesülés a láthatáron
- Nőtt az AMD profitja a negyedik negyedévben
- A vártnál jobb eredményeket közölt a Google
- Az Adobe felvásárolta a vezető adatkezelő platformot fejlesztő Demdex vállalatot
- A vártnál gyengébb eredmények a Sony Ericssonnál
- Új leányvállalattal bővíti kínai tevékenységét az Infineon
- Tíz milliárd dollár feletti bevételt vár az eBay
- Új ügyvezető a Ricoh Hungary élén
- A vártnál jobb eredmények az IBM-nél
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.