Elkészült a központi egészségügyi informatikai rendszer első adatbázisa
Elkészült az egészségügyi infrastruktúra korszerűsített adatbázisa, a központi egészségügyi informatikai rendszer első része - jelentette be Török Krisztina az Egészségügyi Minőségfejlesztési és Kórháztechnikai Intézet (EMKI) főigazgatója.
Sajtótájékoztatón Mayer Ákos projektigazgató elmondta: olyan ágazati integrált adatbázist akartak létrehozni, amely tartalmazza többi között az orvostechnikai műszerekre, az épületvagyonra és az informatikai eszközökre vonatkozó adatokat. A rendszer arra is alkalmas, hogy figyelmeztető e-mailt küldjön az intézményeknek, ha esedékes orvostechnikai eszközeik műszaki felülvizsgálata - emelte ki.
Az Integrált Egészségügyi Infrastrukturális Adatbázis (IEIA) zárt, online elérhető szakmai adatbázis, információt folyamatosan frissítik. Az intézményeknek hozzáférési jogosultságra van szükségük, így tölthetik fel a rendszerbe saját adataikat, másokéhoz viszont adatbiztonsági okokból nem férhetnek hozzá.
Ehhez kapcsolódóan Mayer Ákos kérdésre elmondta, hogy központilag minden adatot látnak. A nap huszonnégy órájában elérhető telefonos és online ügyfélszolgálatuk, az intézményeknek felvilágosítást tudnak adni például arról, hogy a közelben melyik kórházban van egy bizonyos orvosi eszköz. Ezzel pedig segítik a betegutak lerövidítését is. Segít továbbá a forráselosztásban, ha az ágazati vezetés az adatbázis alapján tudja, bizonyos orvosi eszközök mely intézményekben találhatók.
Az adatbázis jelenleg kétszáz intézmény adatait tartalmazza - mondta a projektigazgató. Több módon is ellenőrzik, hogy valósak-e az intézmények által szolgáltatott adatok. Idén az első ütemben tizenkét mintaintézményben ellenőriztek mintegy ötszáz eszközt. A második ütemben pedig további 159 intézményben, több mint hatezer eszközt vizsgáltak felül.
Az első egészségügyi uniós kiemelt projekt 2008. augusztus 24-én kezdődött. A projekt egészére - melynek egyik részeleme volt az ágazati adatbázis fejlesztése - mintegy 373 millió forint fordítható.
Kapcsolódó cikkek
- LUMImask: délután is ébredhetünk napfelkeltére
- Színvakoknak is színes a világ okostelefonnal
- A közösségi hálók segíthetnek a világjárványok megelőzésében
- Bőrráktól védő alkalmazás iPhone készülékekre Ausztráliában
- Allergiás reakciót válthat ki az állandó mobiltelefon-használat
- Véget ért a Canon EXPO
- Össze kell hangolni az elektromágneses ellenőrzéseket az EU-ban
- A gyógyszerezés terén be kell tartani az öt alapvető betegjogot
- Gyógyszerfigyelő portált létesít az unió
- A digitális eszközök túl kevés pihenőt hagynak az agynak
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.