Vállalkozás indítása Szlovákiában, illetve Magyarországon
2009-2010-ben teljesülő projekt célja a kis- és középvállalkozások versenyképességének megerősítése a magyar-szlovák határ menti területen, a számukra nyújtott szolgáltatások hatékonyabbá tétele és aktív határon átnyúló együttműködésének elősegítése. A konzorcium tanácsadási szolgáltatásokat fejlesztett ki, intelligens internetes kommunikációs platformot működtet, valamint a gazdasági együttműködést segítő kiadványokat jelentetett meg „Vállalkozás indítása Szlovákiában, ill. Magyarországon” címmel. A kétfüzetes, három nyelven elérhető kiadvány az adott országban jellemző jogi, gazdasági környezetet mutatja be. A know-how-ok, tapasztalatok és jó gyakorlatok átvitele érdekében rendezvényeket szervez:
- Cégmissziókat infokommunikáció, elektronika, faipar, gépipar, műanyagipar, építőipar szakterületeken,
- üzletember-találkozókat Budapest, Miskolc, Eger, Kassa, Zólyom, Korpona városaiban,
- konferenciákat az érintett szervezetek, célcsoportok: KKV-k, tanácsadók, minisztériumok, közhivatalok, egyetemek, kutatóintézetek részvételével,
- „Train the trainers” tanácsadói képzéseket a kétoldalú együttműködéseket segítő tanácsadók, szakemberek számára.
A közeljövőben várható rendezvények:
- Építőipari üzletember-találkozó és cégmisszió: 2010. október 13., Eger.
- 4. Nemzetközi Konferencia: 2010. november, Szlovákia
További információk, letölthető publikációk, hírek a projekt honlapján találhatók: www.sme-husk.eu; illetve a programról: www.husk-cbc.eu.
A Puskás Tivadar Közalapítvány elérhetőségei: +36-1-301-2030; eu@neti.hu; www.neti.hu.
Kapcsolódó cikkek
- Hétmilliárd eurót különítene el az EB a Galileo műholdas navigációs programra 2020-ig
- SAP: 34%-os növekedés a hazai kisvállalati ERP szektorban- díjazott partnerek
- Új színes HP LaserJet nyomtatók az irodai produktivitás fokozásáért
- Az Európai Bizottság jóváhagyta a Motorola Mobility Google általi felvásárlását
- Az Európai Bizottság helyteleníti a fájlcserélők elleni kemény amerikai fellépést
- Új ThinkPad Edge laptopok: üzlet és életmód egyben
- Vezető technológiai és médiavállalatok koalícióra léptek a gyermekek internetes biztonságáért
- Az EU enged a lobbinak az "elfeledettség jogával" kapcsolatban
- Távközlés: Több száz EU-jogsértési döntés, Magyarország egyben érintett
- Nem csak a magyar, az európai kkv-k sem bíznak a felhőkben
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Már tizedik éve lehet pályázni a Városmarketing Díjra
Májusban elindult a városmarketing „gyémántok” szakmai elismerések gyűjtése! A tizedik alkalom egy hosszabb pályázati időszakot ölel fel, mert a díj is csatlakozik a Magyar Marketing Szövetség februári díjátadó gálaestjéhez, így a pályázatok egészen 2024. december 31-ig folyamatosan beadhatóak a Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézet versenyére.
Ezzel a fintech újdonsággal növelik bevételüket a webáruházak
Akár húsz százalékos extra forgalomnövekedést is generálhat a webshopokban a Magyarország vezető fintech cége által fejlesztett, egyedülálló, saját brandre szabható részletfizetési megoldás.
Az AI forradalmára fókuszál a HONOR a VivaTech 2024-en
A HONOR bemutatta legújabb AI fejlesztéseit a párizsi VivaTech rendezvényen. Európa egyik legnagyobb tech- és innovációs eseményén a vállalat bemutatta újszerű, készülékalapú mesterséges intelligencia koncepcióját, és a négyrétegű AI stratégiáját. Ezzel együtt bejelentette, hogy a Google Clouddal készülő generatív AI fejlesztése új szintre emeli a felhasználói élményt.
Már lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem közös ösztöndíjprogramjára
Május 22-től lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem IT és mérnöki területen tanuló nők számára meghirdetett ösztöndíjprogramjára. Az ösztöndíj a diákok tudományos terveinek megvalósításához járul hozzá; a program keretösszege egy évre összesen 5 millió forint és szemeszterenként 4 diák nyerheti el.
Jövőbe mutató megoldások a 10. Smart Factory ConnAction konferencián
Az ipar 4.0 koncepciója több mint egy évtizede tartja izgalomban a termelővállalatokat. Ez idő alatt az ipari termelés digitalizálása és automatizálása, valamint az okos gyártás és az innovatív technológiák használata az egyik legnépszerűbb témává vált, amely még a mindennapi beszélgetésekben is megjelenik.