BlackPad néven várhatóan jövő héten mutatják be a RIM táblapécéjét

MTI Sajtóadatbank, 2010. szeptember 23. 09:05

BlackPad néven várhatóan a jövő héten mutatják be Research In Motion (RIM) kanadai távközlési vállalat iPad-rivális táblapécéjét.

A The Wall Street Journal című amerikai gazdasági napilap információi szerint az Apple táblagépénél mintegy 7 centiméterrel kisebb, 17,8 centiméter képátlójú kijelzővel rendelkező, kamerával egybeépített eszközt elsőként egy San Franciscó-i fejlesztői konferencián láthatja meg a szakmai közönség.

Az Apple gyakorlatától eltérően a RIM táblagépét nem a Blackberry okostelefonhoz fejlesztett legfrissebb operációs rendszerrel, hanem a QNX Software Systems új szoftverével látják el.

A BlackPad várhatóan a negyedik negyedévtől kerülhet kiskereskedelmi forgalomba.

A Gartner piackutató szerint a Blackberryk globális piaci részesedése egy százalékot veszítve 18 százalékra esett vissza az okostelefonok piacán 2010-ben. Ebben a szegmensben korábban egyeduralkodó RIM elsősorban az Apple készülékei és a Google Android operációs rendszereit használó okostelefonok miatt néz egyre erősebb verseny elé, miközben a Microsoft is elismerte, hogy gyártói partnereivel iPadhez hasonló készülék fejlesztésén dolgozik.

Kulcsszavak: iPad RIM

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Az elsők között vezette be Magyarországon a Diagon az SAP felhő alapú megoldásait

Bár a rendszerszintű felhős megoldásokat sok cég még óvatosan kezeli, a labordiagnosztikai reagensek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Diagon Kft. az elsők között vágott bele Magyarországon a valódi, felhő alapú fejlesztésbe, és vezette be az SAP újgenerációs vállalati rendszerét, az SAP S/4HANA-t, melynek bevezetését a Kontron Hungary Kft. végezte. Az elavult, szétaprózódott rendszer egységesítése sztenderdizált folyamatokkal, költséghatékonyan valósulhatott meg adatvesztés nélkül.

2024. április 29. 14:41

Évente 8 milliárd forintot lopnak el bankkártyáinkról a kényelmünk miatt

A kényelmünk visz a vesztünkbe: az interneten gyorsan akarunk lecsapni egy-egy jó ajánlatra és nem törődünk a biztonsággal – ennek köszönhetően újra gyorsan emelkedik a bankkártyás csalások aránya és az az összeg is, amit az ügyfelek a visszaélésekben elvesztenek. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint néhány lépéssel biztonságossá tudjuk tenni az internetes vásárlásainkat.

2024. április 29. 09:56

A Zyxel Networks fokozza a kiberbiztonságot, hogy megfeleljen a NIS2 irányelvnek

Tekintettel a kiberfenyegetések növekvő gyakoriságára és összetettségére, az EU 2016 óta hatályos NIS-irányelve ma már nem felel meg mindezeknek. Az új iteráció, amely 2024. október 18-án lép életbe, lehetőséget kínál a kiberbiztonsági erőfeszítések fokozására. A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia és felhőalapú hálózati megoldások egyik vezető szolgáltatója olyan termékeket kínál, amelyek megfelelnek az NIS2 irányelv követelményeinek, és hatékony védelmet nyújtanak a fejlett támadásokkal szemben.

2024. április 27. 12:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55