Gyorsabban reagál a piaci változásokra a Magyar Telekom

MTI Sajtóadatbank, 2010. szeptember 23. 08:50

Mivel a távközlési iparág nagyon gyorsan fejlődik, új technológiák születnek, s ennek megfelelően alakulnak a piaci trendek, a Magyar Telekomnak is gyorsabban kell reagálnia a változásokra - indokolta Christopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója a vállalat felső vezetésében történt változásokat.

Az elnök-vezérigazgató szerdán Budapesten sajtótájékoztatón bemutatta a szeptemberben kinevezett Keszég Attila új értékesítési és szolgáltatási vezérigazgató-helyettest, valamint a nyáron pozíciójába lépett Király István új marketing vezérigazgató-helyettest.

Kifejtette: nehéz időszakot él az ország és a vállalat, s ezért nagyon fontos, hogy a kulcsfontosságú területek jó szakemberek kezében legyenek.

Elmondta: büszkék arra, hogy a három képernyős stratégiájuknak megfelelően a televíziós piacon nagyon erős második helyet értek el 28 százalékos részesedéssel. Itt másfél évvel ezelőtt még jóval gyengébben állt a Magyar Telekom, ám 12-18 hónap múlva piacvezető akar lenni.

Christopher Mattheisen hangsúlyozta: céljuk az, hogy amikor elkezdődik a gazdasági kilábalás, a Magyar Telekom erős pozíciókból induljon. Hozzátette, hogy vannak már jelei a kilábalásnak, nő a bruttó haza termék és a kiskereskedelmi forgalom, de a munkanélküliség továbbra is magas.

Az eseményen Király István elmondta: a hagyományos vezetékes, televíziós és mobilszolgáltatások mellett a vállalat megjelent a gáz- és az áramszolgáltatás, illetve a biztosítás területén is. Az ügyfelek száma az új területeken is dinamikusan nő, energia-szolgáltatási szerződést már 15 ezren kötöttek velük, különböző biztosításokat pedig több mint 100 ezren.

Hozzátette: folytatják a három képernyős stratégia megvalósítását, s most azon dolgoznak, hogy a mobiltelefonon, a televízióban és az interneten megjelenő tartalmak átjárhatóak, s mindegyik eszközön megjeleníthetők legyenek.

A mobilkészülékekről elmondta, egyre nő az igény az okostelefonok iránt. Ezek elterjedtsége ma a magyar piacon 10-15 százalék, de dinamikusan nő az eladásuk: a napi értékesítésben már 20 százalék körüli.

Keszég Attila elmondta, a technológia helyett most már az ügyfeleket helyezik előtérbe, s őket akarják kiszolgálni magas színvonalú termékekkel és szolgáltatásokkal. Hozzátette, hogy új területeken is megjelennek, ezek között említette például az egészségügyet és a szállítmányozást.

Kulcsszavak: +céginfo Magyar Telekom

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36