Uniós fejlesztések Csongrád megye hét könyvtárában
Uniós pályázat keretében csaknem százmillió forintot nyert egy könyvtári konzorcium Csongrád megyében.
A szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár vezetésével a hét bibliotéka együttes pályázatával infrastruktúra-fejlesztésre, szoftverbeszerzésre nyílt lehetőség - mondta el sajtótájékoztatóján a szegedi intézmény általános igazgatóhelyettese csütörtökön.
Sikaláné Sánta Ildikó kifejtette: a Somogyi könyvtár mellett a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár, az Algyői Faluház, Könyvtár és Tájház, a szintén szegedi Bibliotéka Egyesület Könyvtára, valamint a mórahalmi, kisteleki és a mindszenti könyvtár vett részt a munkában.
A pályázat több mint 96 millió forintot jelentett összesen a tagoknak. Ez infrastruktúra-fejlesztésre, szoftverek beszerzésére és kisebb felújításokra volt használható.
Az infrastruktúra-fejlesztés keretében konzorciumi szinten több mint száz számítógépet vásároltak hat szerverrel. Ebből három nagy teljesítményű, melyeken megyei szintű adatbázisok futnak majd. A számítógépek fele munkaállomás, másik felét a látogatók használhatják. A szoftverekre fordítandó összegből létrehoztak egy közös lekérdező felületet.
A Somogyi könyvtárban a felújításra fordítható pénzből egy új közösségi teret alakítottak ki a régi ruhatár helyén, ami az alagsorba költözött. Emellett a mozgáskorlátozottak könyvtárhasználatának segítésére egy elektromos ajtót építettek be a hátsó, földszinti bejáratnál és kialakítottak számukra egy külön mosdót is.
Az olvasók a felújításokon túl találkozhatnak az új számítógépekkel és három érintőképernyős tájékoztató konzollal is. Ezeken egyrészt közhasznú információkat érhetnek el, másrészt pedig teljes tartalmakat, azaz régi könyveket tudnak segítségükkel olvasni.
A projekt megvalósítása befejeződött, végleges lezárása pedig néhány hónapon belül megtörténik - tette hozzá az igazgató-helyettes.
Kapcsolódó cikkek
- Európának dinamikus spektrumpolitikára van szüksége
- E-média táblagép és a felhő-alapú e-könyvesbolt a Sharptól
- Jön az egységes mobiltöltő
- EU-elnökség - Elindult a magyar elnökség hivatalos honlapja
- Vizsgálatot indított az EU-bizottság a Deutsche Telekom ellen
- Jelentősen bővült idén az országos levéltár digitális anyaga
- Megújítja Európát és Magyarországot az Európai Bizottság eGov akcióterve
- Közös portált indít nyolc múzeumi könyvtár
- Csaknem százmilliós uniós könyvtárfejlesztés Szabolcsban
- Egységes mobil-tarifa az egész EU-ban?
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.