Pénteken kezdődik az 50. évfordulós IFA
A neves IFA minden évben a számos termékújdonság mellett legígéretesebb, éppen befutó, vagy a közeljövőben elterjedő technológiára koncentrál. Az idei évben ez egyértelműen a harmadik dimenzió megjelenése lesz az elérhető árú, otthonainkban is használható eszközökben. Ezt sugallja a szakvásár weboldala is, mely már nyitóoldalain is a 3D-re utal. Ha egy kicsit belenézünk a részletekbe, rögtön kiderül, hogy megnyitó beszédek között is ezzel a témával találkozhatunk, külön kiemelve a 3D szerepét a sportközvetítésekben és a filmek területén. Az idén félszáz éves IFA olyan témát szándékozik kibontani, mely alapvetően változtathatja meg otthoni televíziózási és filmnézési szokásainkat. A harmadik dimenzió megjelenéséhez képest a Full HD felbontás egyszerű technikai kérdésnek számít, hiszen itt valóban teljesen, alapvetően új megoldásokra van szükség. A térbeli megjelenítés régi vágya az emberiségnek, gondoljunk csak a mára több mint száz éves sztereó fényképekre. A sportban még a videobírók körül folyik a vita, ám képzeljük el, hogy egy-egy visszajátszás során a labdát térben követhetjük nyomon. Mindehhez azonban számos új megoldásra van szükség, mind a műsorkészítés, mind a sugárzás, mind a lejátszás terén, és éppen ezek az IFA fő területei. A nagy gyártók közül többen ezt az évet nevezték meg a 3D technológiára történő áttérés kezdő időpontjának, így számos új eszköz megjelenésére számíthatunk. Az IFA ráadásul igen jó időpontban kerül megrendezésre a termékek piaci bevezetéséhez, hiszen a most bejelentésre kerülő modellek éppen az év legfontosabb értékesítési időszakára, a karácsonyi vásárlási szezonra már a boltokba is kerülhetnek.
Kapcsolódó cikkek
- Győri üvegművész a brit üvegművészeti társaság online kiállításán
- Kreativ Magyarország kiállítas a Műegyetemen
- Kiállításon az első magyar műhold ikerpéldánya
- Ízek-borok hagyományosan, infók digitálisan
- Budapest Calling: az ügyfélszolgálati iparág kiállítása
- LED projektor az örökkévalóságnak
- 700 új egyedi találmány a nürnbergi innovációs szakvásáron
- A rádióháborútól a kiberhadviselésig a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen
- Készül Európa legjelentősebb informatikatörténeti gyűjteménye
- Budapest Calling: Nemzetközi call center szakkiállítás októberben
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.