Lemondott a szexuális zaklatással vádolt HP-vezér
A belső vizsgálat megállapította: Hurd nem sértette meg a szexuális zaklatás tilalmára vonatkozó előírásokat, de helytelenül viselkedett. Gloria Allred, az alvállalkozó védőügyvédje közölte, hogy nem volt nemi kapcsolat Hurd és védence között, akinek nevét nem árulta el.
Az ügy egyik ismerője szerint - a befektetők körében költségcsökkentő lépései miatt kedvelt - Hurd több mint két éven keresztül összesen mintegy 20 ezer dollárt számolt el egyedül, vagy testőrével elfogyasztott ebédekről, de valójában a hölggyel elfogyasztott ebédekre, közös utazásokra, szállásra költötte az összeget.
A HP a befektetők megnyugtatására közzétette egész évre vonatkozó profitelőrejelzését, amelyben az egyszeri tételeket leszámolva 4,49 dollárról 4,51 dollárra növelte az egy részvényre jutó várható nyereséget. Az elemzők 4,49 dollárra számítottak. A befektetőket azonban annyira megdöbbentették a történtek, hogy a HP részvényeinek árfolyama a New York-i értéktőzsdén a pénteki esti 46,30 dolláros záróárfolyamról a hivatalos zárást követő elektronikus kereskedésben 41,50 dollárra esett.
Kapcsolódó cikkek
- Első HP 27 hüvelykes minden egyben munkaállomás
- John Browett az Apple kiskereskedelmi ágazatának új vezető alelnöke
- Kinevezéssel erősítené kormányzati értékesítését a Microsoft Magyarország
- HP ENVY 14 Spectre Ultrabook törésálló üvegházban
- A szolgáltatásokat erősíti a Xerox Magyarország új ügyvezetője
- HP-bejelentések a CES előtt
- Biztonsági intelligencia megoldások a szabályszegések megfékezésére
- Új irányzatok és nyomtatócsaládok a HP-tól
- Nem változtat stratégiáján a romokban lévő HP
- A HP megtartja PC divízióját
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.