Félmilliárdos Magyar Telekom-kábelhálózat Szabolcsban
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) támogatási rendszerében megvalósult több mint 535 millió forint értékű beruházásnak köszönhetően jönnek létre az új szolgáltatások. A fejlesztéssel több mint 22 ezer lakos érheti el a modern technológiára épülő szélessávú hálózati infrastruktúrát. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt pályázat célja, a szélessávú távközlési infrastruktúra kiépítése Magyarország olyan hátrányos helyzetű, üzletileg kevésbé vonzó kistérségeiben, ahol eddig üzleti alapon nem épült ki szélessávú hálózat. Segítségével közel 30 fejlesztési projekt valósulhat meg uniós források bevonásával, a beruházás megvalósítója, a pályázat kedvezményezettje és a hálózat tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt. A T-Home egy időben akár több tévékészüléken is elérhető, kiváló kép- és hangminőségű tévészolgáltatást, ezen kívül böngészésre, levelezésre, információgyűjtésre, kapcsolattartásra, képek letöltésére, online zenehallgatásra, jelentős adatforgalommal járó tevékenységekre alkalmas, adatforgalomtól független havi díjú internetet, személyes igényekre szabott csomagokat, valamint kedvező havidíjú, alacsony percdíjú kábeltelefon-szolgáltatást kínál a kistérségekben élőknek.
A Magyar Telekom beruházásával az alábbi településeken válnak elérhetővé a T-Home szolgáltatások: Bátorliget, Eperjeske, Jéke, Mezőladány, Nyírderzs, Nyírlövő, Nyírmihálydi, Nyírpilis, Nyírvasvári, Ömböly, Szabolcsbáka, Szabolcsveresmart, Tiszamogyorós, Újdombrád, Újkenéz.
Kapcsolódó cikkek
- Őrzi pozícióit a kkv-piacon a Magyar Telekom
- T-Mobile 4G Dimenzió Kocka - Magyarország legnagyobb interaktív LED kockája az Erzsébet téren
- Magyar Telekom: kisebb bevétel, veszteség 2011-ben
- Ötvenforintos osztalékot javasol a Magyar Telekom
- Idén is a Telekom a Vivicittá Városvédő futás főtámogatója
- Tavaly decemberben 2,075 millió vezetékes szélessávú internet-előfizetés volt hazánkban
- A Magyar Telekom 2 db 1 MHz szélességű frekvenciablokkot nyert a 900 MHz-es frekvenciaárverésen
- Sportklub a T-Home-nál
- Újabb integrált ajánlatok a T-Home és a T-Mobile kínálatában
- Tavaly novemberben is emelkedett a vezetékes szélessávú internet-előfizetések száma
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.