Egymilliárd kártevőt blokkolt az IE8

Genda Csongor Zoltán, 2010. július 27. 17:22

A Microsoft képviselői bejelentették, hogy az Internet Explorer 8 az úgynevezett SmartScreen Filters beépítése óta több mint egymilliárd kártevő letöltődését akadályozta meg.

James Pratt, a redmondi konszern böngésző részlegének marketingmenedzsere azt nyilatkozta, hogy az újításoknak és fejlesztéseknek köszönhetően egyre hatékonyabbá válik az eszköz, s egyre több vírust képes kiszűrni. A víruskereső Tool egy feketelistából dolgozik, s folyamatosan összeveti a meglátogatott URL-ket az adatbázisban lévőkkel, s ha azt észleli, hogy a lehívni kívánt webcím veszélyes, akkor felszólítja az internetezőt a honlap elhagyására.

A felhasználók természetesen ki is kapcsolhatják az extra funkciót, ám annak inaktiválása nem ajánlott. A Microsoft-menedzser azt is elmondta, hogy jelen pillanatban másfélszer annyian használják az IE8-at, mint a Tool bevezetésekor, így még több szörfölőt tudnak megvédeni a fertőzéstől és az adathalászoktól. A szoftveróriás azonban figyelmeztet arra, hogy a SmartScreen nem képes mindent észrevenni, ezért minden internetezőnek azt javasolják, hogy használjanak vírusirtó programokat is.

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36