Információbiztonságban is élen jár a NEXON

ISO27001 tanúsítványt szerzett a humáninformatikai vállalat

forrás Prim Online, 2010. július 27. 13:59

Megszerezte az adatbiztonsággal kapcsolatos ISO 27001-es tanúsítványt a NEXON. A vállalat egy éves előkészítés után egy komplett Információbiztonsági Irányítási Rendszert vezetett be.

A NEXON szolgáltatásai keretében, illetve saját fejlesztésű szoftvereivel személyes adatokat kezel, így az információbiztonság fejlesztése a vállalat életében elsődleges szerepet játszik. A társaság eddig is kiemelt figyelmet fordított a biztonságra, most pedig nemzetközi szabványnak megfelelő Információbiztonsági Irányítási Rendszert vezetett be. A rendszer bevezetése során a cég felmérte, milyen veszélyek fenyegethetik a NEXON által kezelt információkat és eszközöket (például villámcsapás, betörés, vírustámadás). Ezután a feltárt kockázatok mentén számos lépést tett a lehetséges veszélyek kiküszöbölése érdekében, például tartalék szervereket telepített, új tűzfalrendszert alakított ki, illetve tovább szigorította a jelszavak használatával kapcsolatos gyakorlatot.

Audit bizonyítja az eredményességet


A NEXON a most bevezetett Információbiztonsági Irányítási Rendszert júniusban auditáltatta a DIGART International LTD.-vel, egy svájci székhelyű független szakértő vállalattal. A vizsgálat szerint a NEXON gondosan felmérte az információit fenyegető veszélyeket és azok ellen hatékony intézkedéseket vezetett be, így megfelelően tud reagálni a felmerülő biztonsági incidensekre. A vállalat az eredmény alapján megszerezte az ISO 27001-es tanúsítást.

„A NEXON sikeres üzleti vállalkozásként és jogkövető, társadalmi felelősséget vállaló piaci szereplőként nem hagyhatja figyelmen kívül az információbiztonság növekvő jelentőségét” – jegyezte meg Ocskay Szilárd, a NEXON ügyvezető igazgatója a tanúsítás kapcsán. – Eddig is szigorú informatikai és humánpolitikai előírások garantálták ügyfeleink adatainak biztonságát, az ISO 27001-es tanúsítvány azonban már egyértelműen bizonyítja, milyen jelentős erőfeszítéseket teszünk ezen a téren”- tette hozzá az ügyvezető.

Mi az az ISO 27001?


A piac igényeit is figyelembe vevő ISO 27001 nemzetközi rendszerszabványt a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) és a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC) dolgozta ki annak érdekében, hogy a vállalatok információkezelési rendszereit egységes követelménynek megfelelően értékelhessék. A tanúsítvány követelményrendszere összhangban áll a minőségirányítási (ISO 9001) és környezetirányítási (ISO 14001) szabványokéval - a rendszerek a NEXON-nál is összehangoltan működnek. 

A NEXON által megszerzett ISO 27001 tanúsítás a vállalat teljes tevékenységére érvényes, így szoftverfejlesztésére, ügyfélszolgálatára, outsourcing-, illetve a nemrégiben bevezetett felhő alapú, hoszting szolgáltatására és teljes ügyfélkezelési folyamatára.

Kulcsszavak: Nexon +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36