Mi történt veled, IT-outsourcing?

forrás Prim Online, 2010. július 20. 14:13

A Navigátor Informatika Zrt., a hazai informatikai piac egyik vezető IT-outsourcing szolgáltató vállalata összegyűjtötte tapasztalatait azzal kapcsolatban milyen elvárásai voltak a piacot illetően a gazdasági válság kezdetén, hogyan alakul a jelenlegi piaci helyzet, és ennek hatására mit tervez a vállalat a jövőben.

A NAVIGATOR véleménye szerint a válság az elkövetkező 2-3 évben is kifejti majd hosszú távú hatását, a korábbi stagnálás ellenére azonban 2010-ben már megkezdődhet a növekedés az informatikai erőforrás-kihelyezés területén. Tovább nőhet a virtualizáció iránti igény, mivel egy stabilabb gazdasági környezetben a vállalatok hosszú távon várhatóan ténylegesen elfogadják, és a gyakorlatban is alkalmazzák majd az innovatív megoldásokat. A nagyvállalatokkal szemben a kis-, és középvállalkozások reagálnak leginkább rugalmasan az innovatív megoldásokra, így jelentős potenciált jelenthetnek az elkövetkező időszakban. A jelenleg közel 6000 felhasználót kiszolgáló és 400 szervert üzemeltető Navigátor Informatika Zrt.-nél 2010-ben az IT-outsourcing mellett más területek is jelentős szerepet kapnak: a vállalat az üzemeltetés területén 2000 fővel több felhasználót és a hoszting szolgáltatási terület megduplázódását tervezi, valamint kiemelten kezeli a tanácsadást és a konzultációs szolgáltatásokat.

Jóslatok és tények
A korábban várt fellendülés elmaradása, valamint a válság alatti piaci tendenciák egyaránt új útra terelték az IT-outsourcing szolgáltatókat, így alkalmazkodniuk kellett ügyfeleik megváltozott igényeihez. Annak ellenére, hogy a gazdasági recesszió hatására 2009-ben az előző évhez képest például közel ötven százalékkal több cég érdeklődött a Navigátor Informatika Zrt.-nél az IT-outsourcing és a PC-mentes irodai megoldások iránt, mégis a vártnál kisebb ütemben nőtt az informatikai erőforrás-kihelyezések száma. Ennek fő oka, hogy megnőtt a szerződések átfutási ideje, valamint a fokozott érdeklődés ellenére a piac szereplőinek jelentős hányada a gyakorlatban egyelőre nem mer lépni, kerüli az innovatív technológiákat és alternatív megoldásokat.

Beigazolódott az a feltételezés, miszerint a vállalatok kevesebb erőforrást allokálnak az informatikára – a költségmegszorítások során az IT beruházásoknál is inkább a csökkentés elvét alkalmazták –, így jelentős mértékben csökkentek a szolgáltatási díjak, melyhez a szolgáltatóknak hosszú távon is alkalmazkodniuk kell. A szervezetek informatikai hardver eszközeinek és szoftvereinek a korszerűsítése is várat magára, mely azonban megnehezítheti a rugalmas és gyors reakciót a piaci változásokra, a későbbiekben pedig költségesebb beruházásokhoz vezethet.
A korábbi elvárásoknak megfelelően a vállalatok továbbra is kiemelten kezelik a környezettudatos működést, ezért kifejezetten az energiahatékony – a környezetre mért káros hatásokat csökkentő –megoldásokat keresik.

A NAVIGATOR szerint a piac szempontjából kulcsfontosságú, hogy a vállalatok észrevegyék az IT-outsourcing megtakarítási potenciáin kívüli egyéb előnyeit – mint az információbiztonság, az üzembiztonság, a transzparencia és a kiszámíthatóság –, és nyitottak legyenek az innovatív megoldásokra. Az egész IT-outsourcing piacra kedvező hatással lehet, ha a szervezetek felismerik, hogy ezek a tényezők mennyire fontosak a válságból való kilábalásban.

Jövőbeni kilátások

A válság hatására az IT outsourcing szolgáltatók – köztük a NAVIGATOR is – bővítették szolgáltatás-portfoliójukat, keresve az alternatív és költséghatékony megoldásokat ügyfeleik számára. A NAVIGATOR elvárásai szerint a válság ugyan az elkövetkező 2-3 évben is kifejti majd hosszú távú hatását, a korábbi stagnálás ellenére azonban 2010-ben már megkezdődhet a növekedés az informatikai erőforrás-kihelyezés területén. Pozitív hatással lehet a növekedésre, ha a kormányzat foglalkoztatási politikája kedvezőbb feltételeket teremt, illetve ismét elérhetővé válnak az informatikai területen lehívható fejlesztési támogatások.

Ezzel párhuzamosan nőhet újra tovább a virtualizáció iránti igény, mivel ezen a területen lehet a legnagyobb – sokszor hardver beruházás nélküli – megtakarítást és hatékonyságot elérni. Ebben fontos szerepet játszik, hogy vállalatok egy stabilabb gazdasági környezetben hosszú távon várhatóan ténylegesen elfogadják, és alkalmazzák majd az innovatív megoldásokat. Így az elkövetkezendő időszakban a vizualizációs szoftverek, valamint az információkat tároló központi kiszolgáló szerverek virtuális konszolidációja kerül a középpontba. Azoknál a vállalatoknál, ahol a szerver virtualizáció megvalósult, a hosszú távú megoldást a teljes desktop virtualizáció és a pc-mentes iroda kialakítása jelentheti, hiszen így akár 5 évre is befagyasztható a számítástechnikai beruházási spirál, illetve csökkenek a fajlagos költségek. A teljes folyamat során mindenképpen szem előtt kell tartani, hogy a sorrend nem cserélhető fel: a szerver virtualizációt sohasem előzheti meg a desktop virtualizáció, mert mindez hatékonyság romlást eredményezhet.
A NAVIGATOR megoldásai rugalmasan kezelik a különböző számítási felhőket: nem emelnek korlátokat a felhasználó elé, ezáltal nem alakulnak ki olyan megoldások, melyek öncélú kényszerhelyzetben tartják a felhasználót az egyes rétegek közötti átjárásban. A BUDGET-IT szolgáltatás előnye például pontosan az, hogy megfelelő átjárhatóságot biztosít az egyes számítási felhő rétegek között, mely a különböző dobozos termékek, vagy nyílt forráskódú, operációs rendszer szintű fejlesztésekkel valósítható meg.  Ezt az átjárhatóságot az ügyfélnek nem kell figyelnie, hiszen ez a NAVIGATOR által nyújtott szolgáltatás része, és a felhasználó már csak az összes számítási felhő réteget látja egyben a számítógépe előtt ülve.

A NAVIGATOR emellett a jövőben kiemelten kezeli a magasabb szintű szellemi tanácsadást és konzultációs szolgáltatásokat, annak ellenére, hogy a piaci tendenciák nem ezt mutatják, mivel a szervezetek többek között egyelőre ezzel próbálnak költségeket csökkenteni.

A korábbiakhoz hasonlóan kiemelt célcsoport a kis-, és középvállalati szektor jelentős része – a 25-2000 fő közötti felhasználót számláló szervezetek –, mely az idei évben  a Navigátor által kiszolgált felhasználok 30 százalékát jelenti. A tapasztalatok szerint a nagyvállalatokkal szemben a kis-, és középvállalkozások reagálnak leginkább rugalmasan az innovatív megoldásokra, így jelentős potenciál rejlik bennük.

„A NAVIGATOR folyamatos szolgáltatás-fejlesztésekkel és szakmai képzésekkel kívánja követni a világ infokommunikációs kihívásait, ezért az idei évben az IT-outsourcing mellett más területek is jelentős szerepet kapnak” – mondta Juhász Lajos, a Navigátor Informatika Zrt. vezérigazgatója. A NAVIGATOR 2010-ben az üzemeltetés területén 2000 fővel több felhasználót, valamint a hoszting szolgáltatási terület megduplázódását tervezi. A bevétel körülbelül 10 százalékát a rendszerintegrációs, nagyobb hányadát pedig IT-oursourcing szolgáltatások teszik ki. A NAVIGATOR, jelenleg ügyfelei mintegy 65 százalékát vékonykliens megoldásokkal szolgálja ki, mely az idei évben várhatóan emelkedni fog.
 

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36