Dübörög a Kingston
A független piackutató intézet közzétette DRAM-okra vonatkozó, bevételen és piaci részesedésen alapuló felmérésének eredményeit, eszerint 2009-ben a Kingston a világ vezető memóriagyártója. A jelentés szerint a Kingston memóriaegységekből származó bevétele 2009-ben több mint 2,85 milliárd amerikai dollár volt, ami a független memória-beszállítói piac 40,3 százalékát jelenti. „A 2009-es év első negyedében a memóriapiac ismét növekedni kezdett, mivel az eszközök iránti igény és az átlagos eladási ár is nőtt" – nyilatkozta John Tu, a Kingston Technology társalapítója. „A memóriapiac és a gazdaság állapotát tekintve az utóbbi években, szerencsések vagyunk, hogy ebben a helyzetben lehetünk." – tette hozzá John Tu. A Kingston memóriatermékei között rendszerspecifikus memóriák is szerepelnek. Az iparági szabvánnyá vált ValueRAM memória a JEDEC előírásai szerint készül a rendszerintegrátorok és a speciális követelményeknek megfelelő számítógépeket építők számára; a HyperX memória pedig játékosok és olyan számítógép-rajongók számára készült, akik nagyobb teljesítményt és sebességet igényelnek. Az 1987-ben alapított, akkor csupán egyetlen terméket kínáló Kingston ma már több mint 2000 memóriaterméket gyárt és értékesít. Az iSuppli jelentése csak a memóriaegységekből származó bevételt vizsgálja, a Kingston NAND Flash bevételeit nem. A Kingston Technology februárban bejelentette, hogy 2009-es globális bevételei elérték a 4,1 milliárd dollárt, amely a második legnagyobb bevétel a cég történetében.
Kapcsolódó cikkek
- A Telenor tavaly megduplázta mobilnetes ügyfélkörét
- Őrzi pozícióit a kkv-piacon a Magyar Telekom
- Másodszor is az "Év Üzleti Partnerének" választotta a Noreget az IBM
- SAP: 34%-os növekedés a hazai kisvállalati ERP szektorban- díjazott partnerek
- Csökkentek a legnagyobb csehországi mobilszolgáltató bevételei tavaly
- Magyar Telekom: kisebb bevétel, veszteség 2011-ben
- Ötvenforintos osztalékot javasol a Magyar Telekom
- Javult a GTS távközlési szolgáltató eredménye tavaly
- Megugrott tavaly a legnagyobb cseh internetes üzlet forgalma
- Vizsgálat indult az Apple kínai beszállítóinál
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.