Kevesli a versenyt az EU a mobiltelefon-ágazatban
Csökkent a barangolásos mobiltelefon-hívások (roaming) díja az Európai Unióban, de az ágazatban még mindig nem elég erős a verseny ahhoz, hogy jobb választási lehetőségeket és kedvezőbb tarifákat nyújtson a fogyasztók számára - állapította meg az Európai Bizottság a barangolási szolgáltatásokról szóló időközi jelentésében, amelyet kedden tett közzé Brüsszelben.
A jelentés szerint az EU mobilszolgáltatói az először 2007-ben bevezetett, majd tavaly júliusban módosított uniós szabályok által meghatározott maximális percdíjaknak megfelelően mérsékelték a barangolási díjakat, és az árak átláthatósága is javult. A fogyasztók számára a díjak azonban még mindig nem csökkentek számottevően az uniós szabályok által előírt szint alá - áll a jelentésben.
Neelie Kroes, a bizottságnak a digitális menetrendért felelős alelnöke úgy vélte, hogy "a nagyobb verseny jobb választási lehetőségeket és még kedvezőbb díjakat jelentene a fogyasztók számára".
A jelentésből az is kiderül, hogy a fogyasztók gyakrabban használják a barangolási szolgáltatásokat. Az elmúlt két év során az utazások hozzávetőlegesen 12 százalékosra becsült visszaesése ellenére is növekedett a külföldről fogadott hívások és küldött sms-ek száma. Tavaly nyáron például, az Európai Unió egészére kiterjedő 11 centes maximális sms-díj bevezetését követően az előző év hasonló időszakához képest 20 százalékkal több szöveges üzenetet küldtek.
Kapcsolódó cikkek
- Egységes mobil-tarifa az egész EU-ban?
- 22 millió eurót ad az EU a Symbian-nak
- Az EU megszüntetné a roamingot a Unión belül
- Ingyen mobil a Sziget-jegy mellé
- Nem szökhet az égbe a barangolásos adatátvitel számlája
- Itt a nyár, olcsóbb roaming a Telenornál
- NHH: július 1-től kötelező az adatroaming limit alkalmazása
- Európai Bíróság: érvényes a barangolásról szóló uniós rendelet
- Csökkennek a roaming beszéd- és sms-tarifák júliustól
- Adatroaming korlátozás - korlátokkal
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.