Új elnök-vezérigazgató a Siemens Zrt. élén

forrás Prim Online, 2010. május 21. 15:09

A Siemens AG közép- és kelet-európai régiós vezetésének javaslatára és a Siemens Zrt. részvényeseinek döntése alapján 2010. május 20-tól Dale A. Martin kapott megbízatást a Siemens Zrt. élén.

Dale A. Martin 2010. május 20-tól tölti be az elnök-vezérigazgatói pozíciót. Az új vezető a szlovák Siemens gazdasági igazgatói székét cseréli a első számú magyar vezetői pozícióra. A tapasztalt siemenses vezető 1991 óta dolgozik a nemzetközi iparvállalatnál gazdasági felső vezetőként; korábban Japánban is tevékenykedett a Siemens AG egyik cégénél. A magyar vállalatcsoport működése sem ismeretlen számára, hiszen a kilencvenes években már több vezető állást is betöltött itt.

A magyar származására büszke, 53 éves, közgazdász végzettségű Dale André Martin amerikai és osztrák kettős állampolgár, magyar, német és angol nyelven folyékonyan beszél, továbbá társalgási szinten beszél franciául és kínaiul.

„Különösen nagy megtiszteltetés számomra, hogy éppen abban az évben vehetem át a vállalat hajójának kormányrúdját, amikor a Siemens 120 éve van jelen Magyarországon – hangsúlyozza az új elnök-vezérigazgató. – Tovább kívánom erősíteni a Siemens elkötelezett szerepvállalását Magyarországon, innovatív technológiai megoldások szolgáltatójaként, választ adva a 21. század kihívásaira.”

A vezetőváltás oka, hogy az elmúlt három évben, az irányítása alatt bekövetkezett pozitív változásokat követően a korábbi vállalatvezető, Dr. Szentkuti László és a Siemens eltérő vállalatvezetési elképzeléseket fogalmazott meg a jövőre nézve.

Az új elnök-vezérigazgató, Dale A. Martin 2010. július 1-jével történő operatív hivatalba lépését követően a nyár folyamán veszi át teljes körűen jövőbeni feladatait, és szeptemberben nyilvános sajtóesemény keretében mutatkozik be.
 

Kulcsszavak: Siemens +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36