Dinamikusan fejlődő IT biztonsági cég: CDSYS
Bemutatkozott a sajtó képviselőinek az adatszivárgás elleni védelemre specializálódott Compliance Data Systems Kft. (CDSYS). Az IT Risk Management hazai szakértőjeként fellépő CDSYS) a Symantec Data Loss Prevention (adatszivárgás elleni védelem) megoldására és az IT Compliance-re teszi működésének fő hangsúlyát.
A 2007 végén alakult kft. jelenleg mindössze 12 nagy tapasztalattal rendelkező szakemberből áll. A vállalat értéket kíván teremteni üzleti partnerei számára és célja, hogy vezető piaci szereplővé váljon az IT biztonság, Identity Management, IT Compliance és Data Loss Prevention területein. A CDSYS az Oracle, Sun IDM specialista partnere, valamint az első és jelenleg egyetlen Symantec Data Loss Prevention specializált és kiemelt compliance partner Magyarországon, emellett a legmagasabb szintű, Platinum minősítésű Symantec partner. A 2009-ben már 300 millió forint árbevétellel realizált CDSYS idén 500 millió forint árbevételt szeretne elérni. A teljes körű szolgáltatást nyújtó vállalat kiemelten az IT biztonság területére specializálódott. Az Identity Management (IDM) és az adatszivárgás elleni védelem (DLP) területén mára jelentős referenciákkal (bankok, nagyvállalatok, ipar, szerzői joggal foglalkozó cégek) rendelkeznek.
Egerszegi Krisztián, a CDSYS ügyvezető igazgatója elmondta, a pénzügyi szektorban is jelentős referenciákkal rendelkező CDSYS többek között az E.ONnak, a Richternek és az UniCreditnek segített az adatszivárgás elleni védelem kiépítésében, illetve többek között az Allianz Group Hungary cégnél és az Erste Banknál vezetett be IDM és Access Management rendszert. Az informatikai támadások mintegy 80%-a, a hagyományosan biztonságosabb környezetben – például pénzintézetek, biztosítók esetén – pedig akár 90%-a is származhat belső veszélyforrásokból. A belső támadások elleni védekezés egyik hatékony módja a központi jogosultság- és felhasználó-kezelés, az Identity Management rendszerek bevezetése. A CDSYS az Oracle IDM-re és biztonsági megoldásokra specializálódott partnere, amely a Sun Microsystems felvásárlása után a két IDM megoldás integrálásával tovább erősítette piaci pozícióját.
A tájékoztatón megjelent Teasdale Harold, a Symantec magyarországi igazgatója, aki elmondta, cége számára mindenütt fontosak az adott piacot jól ismerő partnerek. Az adatszivárgás elleni védelem a Symantec számára kiemelt stratégiai terület, ezért van Magyarországon is kifejezetten erre szakosodott partnerünk. A Platinum minősítéssel rendelkező CDSYS a Symantec Data Loss Prevention(DLP) specializált és kiemelt Compliance partnereként garanciát jelent ügyfeleiknek, hogy megfelelő szakértelemmel rendelkeznek megoldásaink bevezetéséhez. A Symantec Data Loss Prevention piacvezető megoldást kínál a bizalmas adatok felderítésére, megfigyelésére és védelmére, azok tárolási vagy felhasználási helyétől függetlenül. Segít megakadályozni az adatszivárgást – függetlenül attól, hogy a felhasználó csatlakozik-e a vállalati hálózathoz –, átfogóan védi a bizalmas adatokat a végponton, a hálózaton és a tároló rendszerekben. A DLP-vel a Symantec a biztonság terén az infrastruktúra zárolása helyett továbbra is az információ védelmére helyezi a hangsúlyt.
További információ: http://cdsys-hu
Kapcsolódó cikkek
- Díjat nyert a KÜRT H2O programja
- Érzékelhető növekedés a magyarországi információbiztonsági auditok számában
- Egyesített végpontmenedzsment –
- ICSA Labs tanúsítványt kapott a VirusBuster
- Biztonsági szoftvertermékeket vásárol az SAP a SECUDE-tól
- Biztonsági tippek mobilok, PC-k egyéb kütyűk védelméhez
- Ismét munkába álltak a levélszemétküldők
- Trójaiak, férgek, robothálózatok
- Hirtelen csökkent a világ levélszemét-forgalma
- Webáruházban árulnak lopott iTunes hozzáféréseket
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.