Egységes digitális tananyag informatikus hallgatóknak

MTI Sajtóadatbank, 2010. május 5. 08:22

Informatikus hallgatóknak hoz létre digitális tananyagot és tudásbázist konzorciumba tömörülve a Debreceni Egyetem (DE), a Miskolci Egyetem (ME), a Nyíregyházi Főiskola (NYF) és az egri Esterházy Károly Főiskola; a projektre uniós pályázaton nyert pénzből összesen 95 millió forintot fordítanak.

Az egyetemek folyamatosan fejlődő infrastruktúráját töltjük meg tartalommal, úgy, hogy a hallgatóknak átfogó és korszerű tudásbázist építünk ki - mondta Mihálydeák Tamás, a DE Tudományegyetemi Karok centrumának elnökhelyettese a program keddi debreceni sajtótájékoztatóján.

 Véleménye szerint ma az informatika az egyik leggyorsabban fejlődő ágazatként megköveteli, hogy az egyetemek is lépést tudjanak tartani az újdonságokkal és, hogy felkészült szakembereket tudjanak a munkaerőpiacra küldeni. Az informatika mellett a természettudományos képzésről kikerülő hallgatókra is óriási társadalmi igény mutatkozik, a digitalizált tudásbázist így ez irányban más területekre is kiterjesztik - tette hozzá.

 Terdik György, a DE Informatikai Karának dékánhelyettese az MTI-nek elmondta: 18 hónap alatt részben teljesen új digitális jegyzeteket és tankönyveket hoznak létre, részben régebbi tankönyveket frissítenek és digitalizálnak, illetve magyarra fordítanak idegen nyelvű szakkönyveket is.

 A programot projektmenedzserként felügyelő dékánhelyettes rámutatott: a DE Informatikai Karán a felsőfokú szakképzéstől a doktori képzésig minden szinten folytathatják tanulmányaikat a hallgatók. A projektben ezért minden alapszakra készítenek tanagyagot, amelyek közül több angolul is elérhető lesz a külföldi hallgatók miatt. A karon - mint mondta - 2500 diák számára 1600 kurzust hirdetnek meg szemeszterenként.

 A projekt lehetőséget teremt a különböző egyetemek és főiskolák közötti egyszerűbb hallgatói átjárásra is, hiszen a főiskolai alapszakokról egy másik egyetem mesterszakára érkező hallgató így részben ugyanazokkal az ismeretekkel rendelkezik, mint az adott egyetem alapszakon végzett diákjai - hangoztatták az együttműködés előnyeit a ME és az Esterházy Károly Főiskola képviselői.
 

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36