Ingyen kipróbálható az új Photoshop CS5

Kiss Ádám Zoltán, 2010. április 30. 14:24

Az Adobe letölthetővé tette egyik legfontosabb szoftverének vadonatúj változatát, a 700-1000 dolláros Photoshop CS5 30 napig használható ingyenesen.

A többek között a nagyon várt és igen hasznos új intelligens kitöltés funkcióval rendelkező szoftver a korábbi változathoz képest számos újítást hoz. Míg a CS4 inkább a keveseket érintő 3D ábrázolások terén nyújtott újat, a CS5 tovább folytatva ezt a vonalat valóban a hétköznapokban is használható újítást vezetett be a Content Aware Fill intelligens kitöltéssel, mely már nem csak homogén felületek esetén biztosít feltűnés nélküli kitöltést. További újítás a Photoshopban a 3D mélységállítás, térbeli kihúzás az Adobe Repoussé technológiával, a Mixer Brush, vagyis fotók, digitális festménnyé alakítása, ezen kívül bővült ecsetkezelés, mint például az alak, hossz, vastagság, merevség, és szög megválaszthatósága, valamint kifinomultabb kijelölések, mint például a haj, vagy szőrzet kijelölése is megjelent a szoftverben. Az alapverziós Photoshop CS5 699 dollárba kerül, frissítése 199 dollárba kerül, míg az Extended változat ára 999 dollár, ezt a verziót az előző változatról 349 dollárért frissíthetjük. Ilyen árak mellett meggondolandó, vajon valóban érdemes-e beruházni egy új szoftverbe, ebben nyújt segítséget a gyors regisztráció után ingyenesen letölthető próbaváltozat, mellyel 30 napig kísérletezhetünk. Ráadásul nem az egyszerűsített, hanem az Extended CS5-ről van szó, mely igen méretes, a Macintosh gépekre szánt verzió 1,14 GB, míg a Windows változat 979 MB-ot tesz ki.

A Photoshop CS5 Extended 30 napos próbaverziójának letöltése.

Kulcsszavak: Photoshop

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36