Népszabadság: a Pannon leállítja a MobilTV-t
Megszünteti a MobilTV szolgáltatását a Pannon - erősítette meg a cég a Népszabadságnak a lap piaci forrásokból származó értesülését.
A lap pénteki számában azt írta, hogy a 2005-ben elindított, s akkor technológiai innovációnak számító szolgáltatást május 18-án vezetik ki a szolgáltató rendszeréből.
A döntés okát firtató kérdésükre a vállalat annyit közölt, hogy a MobilTV igénybevételéből származó bevétel hosszabb ideje nem érte el a fenntartásának költségeit, ezért döntöttek a leállításról.
A lap saját információira hivatkozva közli, hogy az utóbbi időben már csak százas nagyságrendű volt a MobilTV-felhasználók száma, s a szolgáltatást kipróbáló új felhasználók közül alig akadt visszatérő felhasználó. A döntés szerintük mégis érdekes, mert szembemegy a távközlésben nemzetközileg jelenleg elfogadott három képernyős modellel amely szerint a tartalomszolgáltatók a tévén, a mobilon és a számítógépen juttatják el a felhasználókhoz a különböző médiatartalmakat. A Pannonnál azonban az az elfogadott vélemény, hogy a tévécsatornákat a hazai piacon nem igénylik a mobilképernyőn keresztül, arra sokkal inkább otthoni, családi tevékenységként tekintenek.
Kapcsolódó cikkek
- Christopher Laska a Telenor új vezérigazgatója
- Átalakítja mobilinternet-csomagjait a Telenor
- Még mindig a válság hatása alatt a Telenor
- Júniusban a mobil-előfizetések száma csökkent, az aktív ügyfeleké pedig nőtt
- Red Bull Mobile készülékek és díjcsomagok a Telenornál
- 1749: összefognak a mobilszolgáltatók az árvízkárosultakért
- Telenor néven alakítaná át radikálisan a mobilpiacot a Pannon
- Pannon: kisebb bevétel és nyereség az első negyedévben
- Márciusban is csökkent az aktív mobilelőfizetők száma
- A Pannon bázisállomás-pályázatának második üteme
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.
Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól
A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.