2012 előtt nem fog elterjedni az USB 3.0
A Cnet beszámolója szerint az Intel egyik illetékese nyilatkozta azt a német sajtónak, hogy a következő generációs Windows megjelenése előtt nem kívánnak USB 3.0 kompatibilis lapkakészleteket kiadni. Márpedig a jelenlegi menetrend szerint az újabb Microsoft operációs rendszer nem várható jövő év vége előtt. Ez azt jelenti, hogy a PC-gyártóknak külön USB 3.0 csipet kell beszerelniük, ami jelentős többletköltséggel jár. Pedig az USB 2.0 gyors elterjedésében kulcsszerepe volt annak, hogy az azt alapból támogató Intel lapkakészletek már a megjelenés után alig egy évvel, 2002-ben forgalomba kerültek. Brian O'Rourke, az In-Stat elemzője azt nyilatkozta a Cnet-nek, hogy az Intel számára valószínűleg egyszerűen nem sürgős az új technológia meghonosítása, mivel az olyan alapvető perifériák, mint például a nyomtatók, nem igénylik a nagyságrendekkel nagyobb átviteli sebességet. Azok pedig, akik USB 3.0 csatlakozós készülékeket, például HD kamerákat vagy külső flash SSD-ket vásárolnak, valószínűleg hajlandóak lesznek a drágább kompatibilis PC-k megvásárlására is. Az Intel ráadásul az Apple-el együtt igen komoly erőforrások bevonásával dolgozik a Light Peak elnevezésű rivális megoldáson, amelyet egyértelműen az USB és a FireWire felváltására szánnak. Az első ilyen csatlakozóval ellátott Apple Mac gépek állítólag már ősszel megjelennek a piacon, jövőre pedig a hordozható készülékekbe szánt verzió is készen áll majd a forgalmazásra.
Az elvben már akár 4,8 Gb/s-os adatátvitelt biztosító USB 3.0 interfész nagy előrelépést jelenthet az eddigi USB 2.0-hoz képest, ráadásul nagy előnye, hogy az új eszközök együttműködnek a régebbi szabvány USB-csatlakozós készülékekkel is. A laptopok esetében külön szerencsés, hogy kifejlesztettek olyan ExpressCard-USB 3.0 adaptereket, amelyekkel a noteszgépek többsége ki tudja majd használni a gyorsabb csatlakozófelület előnyeit az ilyennel rendelkező perifériákkal való kommunikációban.
Kapcsolódó cikkek
- Ha rövid az USB kábel
- USB 3.0 vs 2.0
- Tízszer gyorsabb adatátvitel Kingston DataTraveler Ultimate 3.0-val
- USB 3.0-s RAID tároló
- USB 3.0 az Apple készülékein?
- USB 3.0 laptopok a CES-en
- 1080p-s adatátvitel USB 3.0 porton
- USB 3.0 hubcontroller
- Buffalo USB 3.0 ExpressCard adapter
- Gránát pendrive Karácsonyra
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.