Visszavásárolta üzletrészét a Laurel az MFB Invest Zrt.-től

MTI Sajtóadatbank, 2010. március 25. 09:24

Visszavásárolta, több mint 300 millió forintnyi üzletrészét a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB), a Laurel Számítástechnikai Kft. - közölte a társaság. A cég, projektjének sikeres bevezetésével indokolta a tranzakciót.

A kereskedelmi informatikai megoldásokat fejlesztő és forgalmazó Laurel előre rögzített vételáron, teljes egészében visszavásárolta az üzletrészt az MFB Invest Zrt.-től - közölték. A cég a vételárat részben saját erőből, részben banki finanszírozással fizette ki. A Laurel még 2005-ben kapott fejlesztési tőketámogatást, a Magyar Fejlesztési Bank fejlesztési tőkeprogramjának keretében, egy új projektjének piaci bevezetéséhez. A fejlesztett megoldást eddig már több mint 800 kereskedelmi egységben telepítették.

 A székesfehérvári székhelyű a cég 2009-ben 2,9 milliárd forint feletti árbevétellel zárt, amely,gyakorlatilag megegyezik a 2008-as eredménnyel. A cég adózás előtti eredménye a 2008-as adatokhoz képest több mint 50 százalékkal nőtt tavaly - jelezte a cég. A vállalat e-business, valamint döntéstámogató rendszereket is fejleszt és forgalmaz, egyebek között a Coop Csoport, az Auchan, a Spar és a CBA hálózat részére.
 

Kulcsszavak: +céginfo Laurel

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36