Nőtt a Philips profitja a negyedik negyedévben

MTI Sajtóadatbank, 2010. január 26. 08:12

A holland Philips elektronikai vállalat - a világ egyik vezető fényforrásgyártója - 260 millió euró adózott eredményt ért el a tavalyi negyedik negyedévben, az egy évvel korábbi 1,179 milliárd euró veszteség után - közölte a cég hétfőn.

A Magyarországon is gyártó Philips értékesítése 3,4 százalékkal, 7,263 milliárd euróra csökkent, a megelőző év negyedik negyedében 7,623 milliárd euró volt. Az EBITA (adó-, és  kamatfizetés, illetve amortizáció előtti) eredmény 662 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 26 millióról.

Az elmúlt év egészében az előzetes adatok szerint 23,2 milliárd euró volt az értékesítés, 11 százalékkal maradt el a 2008. évitől. Az EBITA 1,050 milliárd euró lett, 41 százalékos növekedéssel az egy évvel korábbihoz képest. Az adózott eredmény 424 millió euró, egy
évvel korábban még 92 millió eurós veszteséget termelt a cég.

A Philips adózott eredménye 176 millió euró volt a harmadik negyedévben. Az értékesítés 5,621 milliárd euró lett, ez meghaladta a második negyedévit, de elmaradt a tavalyelőtti harmadik negyedévi 6,334 milliárdtól.

A második negyedévi adózott eredmény 45 millió euró volt, egy évvel korábban még 735 millió eurót tett ki. Az értékesítés 19 százalékkal 5,23 milliárd euróra csökkent a tavalyelőtti második negyedév 6,463 milliárd eurójához képest.

A tavalyi első negyedévben 57 millió euró volt a cég nettó vesztesége az egy évvel korábbi, 294 millió euró adózott eredmény helyett. Az értékesítés 5,075 milliárd eurót ért el, ez 15 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A tavalyi negyedik negyed végén a Philips 5474 fővel foglalkoztatott kevesebbet világszerte, mint egy évvel korábban. Ezzel dolgozóinak létszáma a tavalyi év végén 115 924 volt.

A Philips székesfehérvári gyárának hatékonysága 30 százalékkal emelkedett tavaly február óta, amikor a Philips új termékek gyártását és végszerelését hozta Székesfehérvárra - egyik legfontosabb, szórakoztató elektronikai termékeket összeszerelő európai központjába -, és csúcsidőszakban dolgozóinak létszáma ismét meghaladhatja a kétezret.

A Philips Kft. novemberben és decemberben több mint 30 dolgozónak mondott fel, mintegy 300 száz kölcsönzött dolgozó pedig nem kapott szerződéshosszabbítást a székesfehérvári tv-gyárban. Blazsevácz Péter, a Philips kelet-közép- és dél-európai kommunikációs vezetője az MTI-nek akkor elmondta: korlátozott létszámcsökkentésről van szó, mivel strukturális változások voltak a gyárban. A bérelt dolgozói állományról elmondta, hogy változásának szezonális okai vannak.

A Philips Tamásiban világítástechnikai gyárat üzemeltet.

A Philips a világ egyik első számú fényforrásgyártója, az egyik a három legnagyobb gyógyászati berendezésgyártó közül és Európa legjelentősebb fogyasztási elektronikai gyártója.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36