Dicsérik az Alcatel-Lucent IP-routerek piacán elért eredményeit

Kovács Attila, 2009. december 6. 17:13

Az Alcatel-Lucent (AL) Magyarország arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a Dell’Oro piacelemző 2009 harmadik negyedévi adatai szerint az AL immár ötödik negyedéve folyamatosan növeli piaci részesedését a szolgáltatói routerek szegmensében (négy százalékkal növelte részesedését 2009 harmadik negyedéve és 2008 harmadik negyedéve között). Továbbá: a vállalat 4,8 százalékpontot erősödött ugyanezen időszakban az edge routerek rendkívül dinamikusan bővülő alszegmensében, így részesedését 20,5 százalékra növelve, jelenleg második helyezett a globális piacon.

A Dell’Oro Csoport megállapította: „A szolgáltatói edge routerek szegmensében egyetlen szállítóként sikerült mind az előző negyedévhez, mind pedig az előző év hasonló időszakához képest az AL-nek növekedést produkálnia. Az Alcatel-Lucent a globális recesszió ellenére jól teljesített 2009 első három negyedévében. Időarányosan számított, 20 százalékos árbevétel szerinti részesedése jóval meghaladja a 2008 egészére vetített 15 százalékos értéket. A cég sikerét a Dell'Oro a bővülő ügyfélkörnek, a regionális egyensúlynak és széles termékválasztéknak tulajdonítja.

Az AL szolgáltatói routerpiacon elért sikerét Barclay Capital friss kutatási jelentése is kiemelte "Az Alcatel-Lucent csillaga egyértelműen felívelőben van a távközlési szolgáltatók által használt edge routerek piacán. Az Alcatel eredetileg a TriMetra 2003-as felvásárlásával lépett be erre a piacra, és azóta jelentős részesedésre tett szert zászlóshajó-terméke (mai nevén a 7750-es router) révén. Az Alcatel-Lucent 2004 óta kitartóan menetel előre az edge routerek piacán, ahol ez időszak alatt 0-ról 20% közelébe növelte részesedését. 2010 elején az Alcatel újabb lépést tesz részesedése bővítésére a core routerek piacán a 100 Gbps sebességű vonalkártya (line card) bevezetésével.
 

Kulcsszavak: Alcatel-Lucent router

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05