Eltávolították az illegális torrenteket a Mininova oldaláról
A legismertebb Pirate Bay után nemrég a hollandiai székhelyű Mininova fájlcserélő oldal ellen született jogerős bírósági határozat és az üzemeltetők ezúttal valóban beadták a derekukat és eltávolították a szerzői jog által védett tartalmakat.
A döntés ellenére a Mininova nem szünteti be tevékenységét, ám ezentúl csupán a legálisan ingyenesen terjeszthető tartalmakat lehet majd elérni P2P szolgáltatásukon keresztül. Az üzemeltetők ugyanakkor fontolgatják, hogy fellebbezést nyújtanak be a bírósági határozat ellen. Mindenesetre ez az első valódi győzelme a nyilvánosság előtt a szerzői jogokat, valójában inkább a nagy médiavállalatok érdekeit képviselő csoportoknak a torrent-oldalak elleni harcban. Hiába záratták be ugyanis néhány hónapja a leghíresebb Pirate Bay portált, az zavartalanul tovább működik, mivel az alapítók egyszerűen eladták a vállalkozást a Seychelle-szigeteken bejegyzett Riversella nevű cégnek, ők pedig nemigen törődnek a bírósági határozattal.
A fájlcserélő oldalak bezáratása azért kemény dió a filmstúdiók és lemezkiadók számára, mert maga a P2P technológia nem illegális, csupán a szerzői jog által védett tartalmak internetes megosztása az. Azaz az elkövetők jogilag nem az oldal üzemeltetői, hanem a felhasználók, akiknek az adatait viszont adatvédelmi törvények védik, legalábbis még a legtöbb helyen Európában. Amerikából hallani olyan extrém esetekről is, amikor néhány zeneszámot letöltőket is igen súlyos összegű pénzbüntetésekre ítélnek.
Kapcsolódó cikkek
- A spanyol kormány fellép az internetkalózkodás ellen
- Az Artisjus monnyon le? Magyar "kalózpárt" is legalizálná a fájlcserét
- Támogatja már az Európai Parlament az illegális fájlterjesztők szankcionálását
- Hollywood a Pirate Bay nyomában: állandó lekapcsolások
- Franciaországban végleg jóváhagyták az illegális megosztók elleni törvényt
- Bezárták a Pirate Bay-t
- Fizetős lesz a The Pirate Bay
- Az EU-biztos szerint felhasználóbarát módon kell kezelni a digitális tartalmakat
- Fokozatos szankcionálás vár az illegális letöltőkre
- Közel 2 millió dolláros büntetés illegális zenemegosztásért egy magánszemélynek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.