2012-ben jön a Windows 8
A Microsoft meglehetősen kevés információt adott eddig a következő generációs Windows-t illetően. Ez nem is furcsa, ha arra gondolunk, hogy a relatíve sikertelen Vista karrierjének végén más a Windows 7 közelsége miatt mentek lejjebb az értékesítések. Ez a rendszer pedig október 22-én került a boltokba, tehát több mint friss, így óvatosan bánnak az utódról szóló hírekkel. A Los Angelesben megtartott fejlesztői konferencián azonban a szerver fejlesztők által tartott diavetítésen megmutatott táblázatokból kiderült, hogy a jelenlegi tervek szerint 2012-re számíthatunk komolyabb új szerver termékre, és egy új operációs rendszerre is. Mivel a Windows 7-et kisebb helyigénye és gyorsabb működése ellenére is az elemzők jó része a Vista javított változatának tekinti, a Windows 8 valóban érdekes, hiszen lehet, hogy ebben a szoftverben már valódi újdonságokkal találkozunk, mint például az egész rendszer stabilitását meghatározó új Microsoft fájlrendszerrel, mely előbb a Vistából, majd a Windows 7-ből is kimaradt. A diavetítés tanúsága szerint a következő operációs rendszert „Windows 8” néven emlegetik házon belül, jóllehet a Microsoft részéről Steven Sinofsky ezt nem erősítette meg, ám nem is cáfolta. Mindössze bő két évről van tehát szó, de addig sok minden megváltozhat a piacon, hiszen a Google éppen a napokban mutatta be nagyon gyors, apró, stabil, és minimál felfogású operációs rendszerét Chrome OS néven, a Windowstól teljesen eltérő felfogást követő szoftverben a szolgáltatások java nem a gépünkön, hanem online fut.
Kapcsolódó cikkek
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.