Nem fogadja el az NHH büntetését az AH és bírósághoz fordul
Az Antenna Hungária (AH) nem fogadja el a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) tanácsának határozatát, sem pedig az abban szereplő szankciókat, így a 40 milliós bírságot sem, jogorvoslatért bírósághoz fordul.
Az AH csütörtökön közölte az MTI-vel azt is: hivatalosan is kérvényezi az NHH-tól és a Gazdasági Versenyhivataltól egy hatósági vizsgálat megindítását a televíziós műsorterjesztő platformok közötti versenyt torzító helyzet miatt.
Az NHH egyebek mellett azért büntette meg az AH-t, mert szerinte nem tartotta be a szerződésben vállaltakat, így például még nem fogható digitálisan egy új, általános tematikájú, szabad hozzáférésű tévéműsor. Az NHH megállapította azt is, hogy az AH az eredeti határidőre nem tette lehetővé azt sem, hogy a lakosság kedvezményesen vásárolhasson dekódert a digitális műsorok fogására.
Az AH az NHH által csütörtökön sajtótájékoztatón ismertetett határozatával kapcsolatban közölte: nem fogadja el, hogy az NHH a csoportot teszi felelőssé a külső felek által megtett, illetve elmaradt lépésekért, s egyáltalán nem veszi figyelembe a hatósági szerződés aláírását követő, a világgazdasági válság okozta pénzügyi, gazdasági és piaci környezetben bekövetkezett alapvető változásokat. Ezen túlmenően a határozat nem veszi kellőképpen figyelembe az AH a kötelezettségek kapcsán elért eredményeit és túlteljesítéseket.
Az AH álláspontja szerint a határozat nem tér ki a domináns fizetős platformok és a közelmúltban indult digitális földfelszíni platform között tapasztalható, versenyt torzító körülményekre sem. A társaság véleménye szerint a határozat számos szempontból nem szolgálja annak a több millió magyar állampolgárnak az érdekét, akik számára a földfelszíni platform az egyetlen szabadon fogható alternatíva a túlsúlyban lévő fizetősökkel szemben.
Az AH közölte azt is, hogy a külső segítség hiánya ellenére 2009 tavaszán-nyarán folyamán meg tudott állapodni a legnézettebb kereskedelmi csatornákkal, RTL Klubbal és a TV2-vel, valamint a Magyar Televízióval a digitális platformhoz történő csatlakozásukról.
Az AH egyik további érve szerint a csoport a platform promóciója kapcsán a vállalásait 2009 során túl is teljesíti. Kizárólag a tartalomkínálat megjelenését követően indulhatott el a MinDig TV nagy volumenű kommunikációs kampánya is, s az AH már az idén több mint 700 millió forintot költ a digitális platform népszerűsítésére. Ez az összeg a hatósági szerződésben a teljes digitális átállás időszakára vállalt többszöröse.
A társaság álláspontja szerint a kedvezményes dekódervásárlási konstrukció elindításával az anyagilag hátrányos helyzetben lévő állampolgárok számára is megnyílt a szolgáltatás vételének lehetősége. Augusztus végén, két hónappal a platform tartalommal való feltöltését követően már a háztartások több mint másfél százaléka rendelkezett a digitális adások megjelenítésére képes eszközzel.
Az AH szerint a digitális földfelszíni televíziós platformot az utóbbi hónapokban sikerült kimozdítani a holtpontról, ezáltal megkérdőjelezhetetlenné téve a létjogosultságát. Ezzel a digitális földfelszíni televíziós átállás folyamata visszafordíthatatlanná vált - áll a közleményben.
Kapcsolódó cikkek
- Az NHH felméri a műsorszórók digitális átállási igényét
- Három csatornát átrendeznek a MinDig TV szolgáltatásban
- A kábelmodemes előfizetések húzzák a szélessávú piacot
- Nyolcszázezer háztartást érint a digitális átállás
- Hasznos tudnivalók a digitális korszak tévénézői számára
- Márciusban is csökkent az aktív mobilelőfizetők száma
- NHH: Kétszeresére nőtt a mobilinternetezők száma
- Februárban kismértékben nőtt a mobilinternetes előfizetések száma
- Tovább hódított februárban a szélessávú internet
- Februárban kismértékben nőtt a mobilinternetes előfizetések száma
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.