Pert vesztett a GVH a szoftverlicencügyben
A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az első fokú bírósági döntést és jogerősen elutasította a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) keresetét az úgynevezett szoftverlicensz ügyben - közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
A versenyhatóság amiatt indított pert, mert véleménye szerint a szoftverlicenszek beszerzésére kiírt pályázat tárgymeghatározásával a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) korlátozta a szoftverpiaci versenyt.
A KSZF 2008 januárjában írt ki nyílt közbeszerzési eljárást a közigazgatási és oktatási intézmények által korábban beszerzett szoftverlicenszek bővítése, kiegészítése, valamint új szoftverlicenszek beszerzése céljából. Az ajánlati felhívás tárgymeghatározása szerint az eljárásban csak a "Microsoft", vagy "azzal egyenértékű" szoftverek forgalmazói vehetnek részt.
Ezt a meghatározást kifogásolta a GVH, amely szerint korlátozza a versenyt a beszerzés tárgyának meghatározása, mivel a Microsoft egyébként is vezető szerepet tölt be a szoftverpiacon, amit álláspontjuk szerint hiba lenne erősíteni. Ezért a versenyhivatal a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB) fordult az eljárás felfüggesztését kérve.
A GVH beadványára indult jogorvoslati eljárást 2008 februárjában megszüntette a KDB, mert véleménye szerint a KSZF csak a közbeszerzési eljárás tárgyának egyértelmű megjelölése miatt nevezte meg cégszerűen a terméket, így jogsértés nem történt.
A GVH 2008. március 10-én a Fővárosi Bíróságnál (FB) a határozat felülvizsgálatát, és azt kérte, hogy kötelezzék új eljárásra a döntőbizottságot. Az FB elutasította a versenyhivatali keresetet, amely ellen a GVH fellebbezett. Ezt azonban a Fővárosi Ítélőtábla október 14-i döntésében elutasította, és helybenhagyta az FB döntését, az ítélet jogerős.
Kapcsolódó cikkek
- GVH-bírságot kapott a FiberNet és a ViDaNet
- Megtévesztő SMS játékért 40 milliós bírságot kapott a Vodafone
- Informatikai szolgáltatásokat vásárol a MÁV-START Zrt.
- Egymilliós közbeszerzési bírság a Kopint-Datorgnak
- Megvette a parlament az új képviselők számítógépeit
- A Magyar Telekom fél áron nyerte a HM mobil tenderét
- Az Albacomp szállíthatja a Közbeszerzések Tanácsa informatikai rendszerét
- Félmilliárdért fejleszteti tovább hálózati szoftverét a Magyar Posta
- A kormány visszavonja az infokommunikációs stratégiára kiírt közbeszerzést
- 20 milliós GVH-bírság a Magyar Telekomnak
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.