Tíz Motorola Android mobil fél éven belül?
Ha az „Android and Me” blog értesülése igaz, úgy a lépés igazolni látszik Sanjay Jha korábbi nyilatkozatait, amelyekben egyértelműen az Android szoftverbe helyezte a társaság katasztrofális helyzetben lévő mobiltelefonos részlegének minden reményét. A cég a napokban hivatalosan debütált Cliq-el már le is tette a garast a stratégia mellett, hiszen a nagy gyártók közül elsőként jelentek meg a piacon Android mobillal. A Cliq egyértelműen az iPhone, a Palm Pre és a RIM Blackberry versenytársának szánt, teljes billentyűzetes, sokfunkciós okostelefon, a társaság azonban a hírforrás szerint teljes palettával tervez rövidesen előállni. Ez azt jelenti, hogy mindenféle árkategóriában kínálnak majd Android mobilt, beleértve a szinte teljesen fapados, kommunuikációs és közösségi funkciókra koncentráló, akár 50 dolláros mobilokat is.
A Motorola mostanra olyan kétségbeejtően rossz helyzetbe került, hogy a társaságnak nincs túl sok veszítenivalója azzal, ha mindent feltesz egy lapra. A mobilvilágban pedig jelenleg valóban a széleskörű személyre szabhatóságot és elvben független fejlesztésű alkalmazások garmadáját kínáló Android jelenti az igazi újdonságot. A cég hivatalosan egyelőre nem vázolta föl Android-stratégiájának részleteit.
Kapcsolódó cikkek
- Hat új, belépőszintű mobiltelefon a Motorolától
- Motorola push-to-talk mobil Android rendszerrel
- Barcelonai bemutatkozás: Motorola Quench mobilkészülék
- Arannyal és gyémántokkal hívalkodó Motorola luxus mobil
- A Motorola betiltatná a Blackberry-ket az USA-ban
- Japánban debütál a Sony Ericsson első Android mobilja
- Kiábrándítóan rosszul fogy a Google-mobil
- Vállalati Nexus mobilt tervez a Google
- Könyvszerű Android-mobil a Motorolától
- Január első hetében mutatják be a Google telefonját?
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.