Olcsóbb, nagy teljesítményű Core i7 és i5 processzorok

Kiss Ádám Zoltán, 2009. szeptember 9. 08:06

Az Intel az eddiginél jóval elérhetőbb és kiváló teljesítményű processzorokat dob piacra a vadonatúj p55 Express lapkakészlet kíséretében.

A már kapható, ám eddig a megfelelő támogatás hiányában és a magas ár miatt nem igazán terjedő Core i7 CPU család két új tagja a 860 és 870 névre hallgat. A 900-as csúcsmodell elérhető társaságának szánt központi egységek a tesztek szerint kitűnő teljesítményt nyújtanak, ám egyelőre kissé zavaros a piac. A jelenlegi Core i7 900-as sorozat Bloomfield alapra épül, és három tagból áll: 3,33-GHz Core i7 975, 3,06-GHz Core i7 950, és 2,66-GHz Core i7-920. A Core i7-950 és Core i7-920 processzorok között helyezkedik el az új Lynnfield magos 2,93-GHzes Core i7 870 és a 2.8-GHzes Core i7 860. A számozás zavaros voltát kiküszöbölendő az Intel több újítást is tervez bevezetni a közeljövőben. Addig is a Core i5 család is betör a piacra, a 2,66-GHzes Core i5 750 személyébe, mely szintén a Lynnfield  magra épül. Az összes újdonság még ősszel a boltokba kerül, de árukkal egyelőre nem érdemes fogalakozni, mert az várhatóan rögtön a megjelenés után gyorsan csökkeni kezd, különösen a későbbi újabb modellek bejelentésével, illetve kiadásával. A két Core i7 és i5 is támogatja a többsebességes belső vezérlést, ami energiát takarít meg a felhasználó számára, hiszen a legtöbb gépidőt kitevő levélírás, MSN-ezés, böngészés közben visszavesz a magok számából és órajeléből. Ennek fényében sajnálatos, hogy az Intel marketingesei nem fektettek hangsúlyt a chipek takarékossági adatainak közlésére. Remélhetőleg ez csupán véletlen, és nem a jelenlegi Core i7 hibáit viszik tovább az utódok. A Bloomfieldek ugyanis az időközben egyre gyorsabb, ám az új gyártási technológia miatt takarékosabb Core 2 Duo-knál a magok kikapcsolása ellenére is jelentősen többet fogyasztanak.
 

Kulcsszavak: Intel processzor

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelent az első magyar kiberbiztonsági labor az IECEE CB séma alatt

A CCLab Kft. sikeresen teljesített a CBTL auditon és a nemzetközi IECEE CB Rendszerben CB Testing Laboratory (CBTL) jogosultságot szerzett. A magyarországi székhelyű CCLab hivatalosan 2024. május 24-én sikeresen kiterjesztette kiberbiztonsági tesztelői, értékelői és tanúsítási képességét a fogyasztói IoT eszközökre készült ETSI EN 303 645 és az ipari automatizálási és vezérlőrendszerekre szakosodott IEC 62443-4-1 / -4-2 szabványokra az IECEE CB séma keretén belül. A CB séma alatt kiadott tanúsítványokat jelenleg több mint 50 országban fogadják el. 

2024. május 28. 10:13

Magyarországon lép az európai piacra a díjnyertes amerikai felhőszolgáltató

Magyarországon és Romániában terjeszkedik az Intuitive.Cloud, amely a térség diverz és tapasztalt tehetségbázisát veszi célba, hogy továbbra is csúcsminőségű szolgáltatásokat nyújthasson ügyfeleinek. A felhőszolgáltató a következő egy évben több, mint 10 pozíciót tervez nyitni és 200 IT-szakembert venne fel a toborzással foglalkozó Hays segítségével, ezzel pedig életjeleket mutathat az utóbbi időszakban visszaeső IT-piac. 

2024. május 27. 15:56

Philips bemutatja az új Evnia gaming monitort

Az Evnia bemutatja 5000-es gaming monitor sorozatának új, díjnyertes tagját. A Philips Evnia 27M2N5500 mindent tartalmaz, amire egy felhasználónak szüksége van a lebilincselő gaming élményhez és a folyamatos kiváló teljesítményhez, miközben nagyobb figyelmet fordít a fenntarthatóságra: 27 hüvelykes (68,5 cm) Fast IPS panel QHD felbontással, 180 Hz-es frissítési ráta, akár 0,5 ms MPRT és 1 ms GtG válaszidők, DisplayHDR 400 és teljesen új, környezetbarát dizájn.

2024. május 26. 16:59

Profi tippek a tudományos anyagok hatékony olvasásához BOOX tabletekkel

A tudósoknak, kutatóknak és diákoknak a kutatási cikkek olvasása olyan, mintha egy tudástornyot építenének. Minden tégla egy-egy információt képvisel, amit alaposan megvizsgáltak, hogy biztosítsák a zökkenőmentes integrációt a teljes szerkezetbe. Tekintettel az információsűrűségre, a tudományos művek olvasása mindig tanulságos, ugyanakkor megterhelő. A produktivitás javításához megfelelő módszerekre és eszközökre van szükségünk.

2024. május 24. 13:04

Magas felbontás és fejlett csatlakoztathatóság otthoni és irodai használatra

A kijelzőspecialista AOC büszkén mutatja be új, elegáns QHD modelljét, a B3 sorozat B2C monitorcsaládjának értékorientált kiegészítését. A 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC Q27B3CF2 QHD felbontást (2560x1440) kínál otthoni és irodai környezetbe egyaránt, és elegáns dizájnnal ötvözi a funkcionális kiválóságot. Az olyan funkciók, mint a 100 Hz képfrissítési ráta, az USB-C csatlakoztathatóság (65 W Power Delivery tápellátással) és az Adaptive-Sync lehetővé teszik a produktív és kényelmes munkavégzést – mindezt rendkívül jó árazással kombinálva.

2024. május 23. 18:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52