Microsoft Office lesz a Nokia okostelefonjain
Jövő évtől a Nokia bevezeti okostelefonjain a Microsoft Office Communicatort egyéb Office alkalmazásokkal együtt. "Ez az együttműködés mérföldkő a két vállalat és a mobiltelefon ipar életében is" - hangoztatta szerdán Stephen Elop, a Microsot üzleti részlegének elnöke.
"Ez az első alkalom, hogy a Microsoft új, gazdag Office alkalmazásokat fejleszt ki az okos telefonokhoz más területeken is" - tette hozzá Elop, kiegészítve azzal, hogy a két vállalatnak számos olyan terve van még, melyeket a jövőben szoros együttműködésben kívánnak megvalósítani. "A Nokia a világ legnagyobb okostelefon-gyártója, több mint 200 millió vásárlója van és természetesen a mi üzleti partnerünk is" - hangoztatta.
A két vállalat közös új szolgáltatása lehetőséget nyújt az okostelefonokon a szövegek megnyitására, szerkesztésére és megosztására is. Ezen kívül a Word, a PowerPoint, az Excel és a OneNote is elérhető lesz.
"A Microsofttal együtt egy teljesen új, innovatív felhasználói élményt fogunk létrehozni a nagy-és kisvállalkozások alkalmazottai számára" - nyilatkozta Kai Oistamo, a Nokia elnökhelyettese.
Nick Jones piaci elemző szerint az egyesülés jót tesz a Microsoftnak. Szerinte ezzel a lépéssel a redmondi óriás elismeri, hogy a Windows Mobile nem sikerült jól.
Kapcsolódó cikkek
- Megérkezett az első Microsoft-szoftver a Nokia mobiljaira
- Jön az első Symbian 3 alapú mobiltelefon
- Árakat csökkent a Nokia, késik az új Symbian szoftver
- Nokia C3, C6, E5: Középpontban az üzenetküldés és a közösségi kapcsolatépítés
- Április 12-én jönnek a Microsoft mobiljai
- A világ legtökéletesebb okostelefonja
- A korábban becsültnél nagyobb a mobiltelefonok világpiaca
- Saját mobilokat dob piacra a Microsoft
- Bemutatkozott a Nokia C5
- A Nokia hivatalosan elismerte, hogy csalódást okozott az N97-tel
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.