Egyéves a Webrádió
Az alapötlet egy virtuális kikötő, ahol a témaköröket jelző mólókhoz csónakok (műsorladikok) vannak kikötve. A folyó jelzi az egész napos zenefolyamot, a zeneszolgáltatást, benne zeneszigetek találhatók, amelyek a zenét kedvelők extra igényeit elégítik ki. Egy szigeten áll a hírtorony is, amely hallgatható híreket tesz hozzáférhetővé bármely időpillanatban. Az aktív híd arról informálja a "látogató-hallgatót", hogy éppen hol vannak, és honnan adnak élő műsort. Ennyi a lényeg, a többit a játékos, kreatív weboldalról tudhatjuk meg. A Világhelló című vezérdemo ízelítőt ad a rádiós műhely szelleméből, és elmeséli a Webrádió működését is.
Két kifejezett előnye van a Webrádiónak. Az egyik, hogy a vételkörzet a földkerekség, a másik pedig, hogy itt "a szó nem száll el", hanem fent marad a weben, ahonnan bármit bármikor le lehet hívni, meg lehet ismételni.
Azokat a műsorokat hosszan megtartják, amelyeknek időszerűsége nem csökken. A Falunet című műsorból például egész vidéki dokumentumtárat készítenek. Hangban ez hasonló ahhoz a tervhez, mint amikor az állami hatóságok térképeket készítenek minden településről. Pár év alatt szeretnék elérni, hogy Magyarország minden kis településéről legyen egy faluportréjuk.
Csernai Árpád (csernai@webradio. hu) elmondása szerint az általuk használt technikával egyórányi hanganyag tárolása 5-6 MB-ot jelent, így a GB-os tárolók korában viszonylag nagy hanganyagot tudnak online módon tárolni. Később más külső tárolókat is használnak majd. Jelenleg egy olyan keresőrendszeren dolgoznak, amellyel a műsoraik között könnyen lehet tájékozódni. Közben az archívumukat is készítik, mert szándékuk szerint nem dobnak el semmit. Hely van a weben... Az egész szisztéma saját szellemi termékük, amelynek kimunkálásában állandó partner volt dr. Kurusa Árpád matematikus, a Webrádiót életre hívó Tiszanet Rt. vezérigazgatója. Az eredeti webdesign Hájas Tamás munkája.
Látogatottságukat novembertől számolják, az első hónapban valamivel több mint 14 ezren kattintottak rájuk. A weboldalt felkeresők száma február hónapban már a 140 ezret is meghaladta. Érdekesség, hogy ebben a hónapban hallgatóik 9%-a Japánból "érkezett". De van középkorú wiesbadeni törzshallgatójuk is, egy nagypapa pedig Kanadából kér rendszeresen magyar meséket az unokáinak. A legizgalmasabb mégis az élőadás, a minden kedden este 6 órakor jelentkező, Hívójelek című műsor, amelyre a hallgatók az interneten azonnal reagálhatnak. A műsor stílusa olyan, hogy minden korosztálynak tetszik, szándékosan kerülik a "sziasztok, haverok" jellegű jópofizást. Kezdettől igyekeznek bonyolultabb rádiós műfajokkal is foglalkozni, így a helyi művészvilág és a publicisták bevonásával a hangjáték izgalmas és sajnos halódó szellemét is ébresztgetik.
Az egyéves születésnapi ünnepséget az első adás helyszínén, Mártélyon április 14-én rendezik meg. 18 órakor kezdődik az élőközvetítés, ezzel emlékeznek meg a Mártélyi Teleház egyéves évfordulójáról és a Webrádió első adásáról.
Kapcsolódó cikkek
- Az Axis elindította online házkonfigurátorát
- Hírportált indított az RTL Klub
- iWiW Klubrendszer üzleti felhasználóknak is
- Google: Kitiltva az amerikai katonai támaszpontokról
- Élő videók a YouTube-on
- Pakisztán okolható a globális YouTube-kiesésért
- Szabadon alakíthatóak lesznek a Yahoo találatai
- Már elérhetők az online jegyek az R.E.M.-et is felvonultató Sziget 2008-ra
- Pénzjutalmas online fejlesztői díj a Sanomától
- NFÜ: indul az új on-line számlakitöltő program
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.