Holdra szállás az új Google Earth-ben

Kiss Ádám Zoltán, 2009. július 21. 07:55

A Holdra szállás 40. évfordulójára megújult a népszerű Google Earth, az új változatban már a holdra szállás és több űrhajós kaland helyszíne is megtekinthető, csak ki kell választanunk a menüből a Holdat.

Az egészen pontosan Google Earth 5.0.11733.9347 néven kiadott új változat tulajdonképpen már a Google Earth, Moon and Mars nevet kellene hogy viselje, mivel Föld mellett  már a Hold és a Mars felszínén is böngészhetünk. Ehhez nincs másra szükség, mint a szoftver telepítése után a felső menüsorban a kis bolygó ikonra kattintani, és kiválasztani a kívánt égitestet. A hold körül keringő japán Kaguya LALT műhold felvételei alapján készített modellen hangos idegenvezetésen is részt vehetünk, ezeket két űrhajós, Buzz Aldrin, a második holdra lépő ember és Jack Schmitt űrhajós segítségével alkották meg. A nemsokára újra több ország űrhajósai által is célba vett Holdon számos korábbi expedíció, többek között az Apollo 11 és Apolló 17 missziójának helyszínei is nyomon követhetők. A szimulátort és rengeteg képet, archív és modern YouTube videót is tartalmazó adatbázisban izgalmas utazások során vehetünk részt, és kiderül, hogy itt ugyan nincsenek városok, de a Hold korántsem unalmas hely, és története is számottevő. Aki mindenképpen emberi nyomot keres a többnyire még érintetlen tájban, az akár megkeresheti az űrhajósok lábnyomait is, és átélheti, mit érezhetett Niel Armstrong, amikor kimondta a mára történelemmé vált mondatot: „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek”. Jó hír, hogy az arizonai egyetem minden héten tovább bővíti ezt a tudástárat és újabb térképek, nagyfelbontású képek és leírások gazdagítják majd a Google már most is igen érdekes alkalmazását.


 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50