Korán kezdik használni az amerikai gyerekek az internetet
Amerikában a 2 és 11 év közötti korosztály népes, 16 milliós táborából kerül ki a legtöbb új internet használó, ők alkotják a teljes online népesség 9,5 százalékát - derül ki a Nielsen piackutató legfrissebb felméréséből.
A kicsik 2004 májusában még havi 7 órát töltöttek a világhálón, idén májusban már 11 órát voltak online. A Nielsen felméréséből kiderült az is, hogy a fiúk 7 százalékkal több időt töltenek a neten, a lányok viszont 9 százalékkal több honlapra látogatnak.
A gyermekek által használt technológiák kutatásával foglalkozó Grunwald Associates vállalat elnöke azt mondta, hogy a 2-4 évesek valószínűleg még nem egyedül töltik fel a Facebook profilját, és a Twitterre sem egyedül küldik rövid üzeneteiket, hanem a szüleik ölében ülve ismerkednek az internettel. Grunwald szerint a gyerekek az internet passzív szemlélése helyett sokkal inkább saját tartalmak készítésébe fognak.
Kapcsolódó cikkek
- A szoftverhonosítás lesz a következő téma a látássérültek informatikai klubjában
- eVITA: fórum az életvitelt segítő infokommunikációs technológiákról
- Négyszázmillió felett az internetezők száma Kínában
- Megölte testvérét a Playstation-ért
- Növekszik az internetfüggő felnőttek száma Dél-Koreában
- Internetfüggők az amerikai diákok
- Sms technológiát vásárol a Twitter
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- Multifunkciós egyetemi kártya lesz Debrecenben
- Napi 80 sms-t küldenek a tini-lányok
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.