Kézi hálózatválasztással megelőzhető a szándékolatlan roaming
Hozzátette: az idén is muszáj elővenni ezt a témát, mert az ügyfelek most is panaszkodnak a szándékolatlan roaming okozta nagyobb számlákra.
A probléma felvetésével "nem a mobilszolgáltatókra utazunk, tájékoztatni szeretnénk és felhívni a figyelmet" - mondta.
Takács Péter elmondta, hogy egy letenyei ügyfél például 1 millió forintos számlát kapott szándékolatlan barangolás miatt.
A roamingolás akkor történik, amikor magyar előfizetéssel rendelkező ügyfél külföldi hálózatból kezdeményez kapcsolatot, vagy ott fogad hívást. A roaming például akkor szándékolatlan, ha az ügyfél tudtán kívül készüléke úgy kezdeményezi a hívást, hogy fizikailag még Magyarországon van, de a határhoz közel az eszköze már átállt a szomszédos ország szolgáltatójának hálózatára. A készülékek ugyanis az erősebb GSM-jel hatására átjelentkezhetnek a külföldi szolgáltató hálózatára.
Takács Péter és a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) ezért azt javasolja, hogy az előfizetők az eszközökön ne az automatikus, hanem a kézi hálózatválasztást kapcsolják be, s gondolják meg külföldön a szoftverfrissítést is. A mobil internet esetében is bekövetkezhet ugyanis a szándékolatlan roaming.
Az NHH és a hírközlési fogyasztói jogok képviselője honlapján megtekinthető az a térkép, amelyik a szándékolatlan roaming által veszélyeztetett magyar területeket bemutatja.
Takács Péter a július elsején az áfaemelés miatt bekövetkező díjváltozások kapcsán elmondta, 2007 óta 40-60 százalékkal csökkentek a roaming költségek.
Forintban számolva a fogadott hívások 66,9 forintba, az indítottak pedig 151,4 forintba kerülnek külföldön. Mivel azonban júliustól bevezetik a másodperc alapú hívást, a forgalomarányos számlázás átlagosan 20 százalékos megtakarítást hozhat az ügyfeleknek. Az indított hívások esetében a számlázás fél perc után vált másodperc alapúra.
A küldött SMS-ek 38,9 forintba, mintegy 60 százalékkal kevesebbe kerülnek júliustól, a fogadottak továbbra is ingyenesek lesznek. Az adatforgalom nagykereskedelmi ára 1 megabyte-onként mintegy 283 forint lesz.
Ezek a tarifák csak az uniós tagállamokra vonatkoznak.
Márton György, az NHH szóvivője elmondta, hogy a magyar piacon 763 aktív hírközlési szolgáltatónak 1973 olyan szolgáltatása van, ami az általános szerződési feltételek hatálya alá tartozik.
Hozzátette, mivel a kiskereskedelmi szolgáltatások bruttó árakat tartalmaznak, annak a szolgáltatónak, amely bármelyik díjat változtatja, módosítania kell az általános szerződési feltételeket is. A módosítást a változtatás előtt 30 nappal kell bejelenteni.
Márton György elmondta, eddig 158 szolgáltató 377 szolgáltatás esetében jelentett be módosítási igényt. Ebből az NHH részben arra következtet, hogy a többi szolgáltató az áfaemelést nem hárítja át az előfizetőkre. Előfordulhat azonban az is, hogy csak elfelejtették bejelenteni a növelést. Ezt az NHH ellenőrizni fogja.
Kapcsolódó cikkek
- Július 1-jétől automatikus roaming adatlimit T-Mobile-osoknak az EU-s országokban
- Márciustól határt lehet szabni a mobilinternet-roaming költségeknek
- Felére csökkentek a roaming díjak az EU-ban
- Telefonálj haza külföldről 29,9 forintért percenként!
- A külföldön nyaralók fokozottan figyeljenek a roaming-tarifákra!
- Olcsóbb lehet külföldről SMS-t küldeni
- Olcsóbb mobiltelefonos internetezést remél a távközlési EU-biztos
- Júliustól olcsóbb sms- és adatroaming
- Hogyan tudunk majd külföldről is roaming díj nélkül telefonálni?
- Csökkenhetnek a roamingdíjak az unió országaiban - kivéve nálunk
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.