Beolvadt a Magyar Telekomba két társaság
Megszavazta a Magyar Telekom Nyrt. (MT) hétfői rendkívüli közgyűlése a T-Kábel Magyarország Kft. és a Dél-Vonal Kft. beolvadását az MT-be.
A Dél-Vonal a T-Kábel 100 százalékos tulajdonában volt, míg a T-Kábel az MT 16,4 százalékos közvetlen és 83,6 százalékos közvetett tulajdonában állt. A közvetett tulajdonos az MT 100 százalékos leányvállalata, az Investel Zrt. volt.
A rendkívüli közgyűlésen a részvényesek 64,57 százaléka, azaz 672 284 468 szavazati jog vett részt.
A beolvadásokat Christopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója azzal indokolta, hogy a csoport így versenyképesebb ajánlatokat tud adni a vezetékes és mobil felhasználóinak mindhárom képernyőn, televízión, számítógépen és mobil monitoron. Azaz televíziós, internetes és távközlési szolgáltatást egyszerre tud nyújtani.
Hozzátette: a működési hatékonyság is javul az összeolvadás eredményeképpen, s összességében 1 milliárd forint megtakarítást tesz lehetővé éves szinten.
A közgyűlésig, illetve a közgyűlésen összesen 2 részvényes jelezte, hogy bizonyos számú részvényszám erejéig nem kíván részt venni a beolvadások, átalakulás után létrejövő jogutód társaságban, az MT-ben. Számukra törzsrészvényenként 344 forintot fizet a társaság. Az MT figyelmeztette a részvényeseket, hogy ez az ár jóval a tőzsdei részvényárfolyam alatt van.
A rendkívüli közgyűlésig 1250 részvény tekintetében érkezett ilyen jelzés, míg a helyszínen a MagyarCom Holding GmbH jelezte, hogy 1822 részvény erejéig kilép a jogutód társaságból azért, hogy megmaradjon és ne változzon az MT-ben lévő 59,298 százalékos tulajdoni hányada.
A MagyarCom az MT-ben a Deutsche Telekomot képviseli.
A T-Kábel analóg és digitális tv, illetve szélessávú internet, és internet alapú távközlési szolgáltatást nyújt 320 ezer ügyfelének. A Dél-Vonal Csongrád és Békés megyében 3800 előfizetőnek nyújt kábelszolgáltatást.
A T-Kábel 2008. december 31-én 20,5 milliárd forint értékű eszközzel és ugyanilyen értékű forrással rendelkezett. Vagyona 4,971 milliárd forintot, a jegyzett tőkéje pedig 920 millió forintot tett ki.
A Dél-Vonal eszközei és forrásai, külön-külön 161,904 millió forintot értek el, a saját vagyona 115,022 millió forint, a jegyzett tőkéje pedig 3 millió forint volt.
Az MT eszközei, illetve forrásai megegyezően, külön-külön 965,252 milliárd forintot tettek ki december végén. A cég saját vagyona 358,4 milliárd forint, a jegyzett tőkéje pedig 104 274 561 500, azaz száznégymilliárd-kettőszázhetvennégymillió-ötszázhatvanegyezer-ötszáz forint volt december végén.
A beolvadás, átalakulás során egyik társaság sem élt az átértékelés lehetőségével.
Az átalakulás után az MT jegyzett tőkéje a kilépő részvények névértékével megegyezően csökkent, s a beolvadásoknak és átalakulásnak, illetve a kilépő részvényeknek megfelelően változott a vagyonmérleg és vagyonleltár is.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- Felfüggesztették a Magyar Telekom tőzsdei kereskedését
- Átalakítja szervezetét a Magyar Telekom, távozik Winkler
- A Magyar Telekom száz százalékos tulajdonába került az EPT
- A Magyar Telekom 74 forint osztalékot fizet
- Az MTelekom az eredménytartalékot is igénybe veszi az osztalékhoz
- Legjobb társaságirányítás díj a Magyar Telekomnak
- Belép a villamosenergia- és földgázpiacra a Magyar Telekom
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.