Visszaesett a kisvállalati szoftverpiac
A kisvállalati szoftverpiac 20-30 százalékkal csökkent az év első öt hónapjában, csak remélni lehet, hogy ezzel eljutottunk a gödör aljára - mondta Hargitai Zsolt, a Novell Magyarország kereskedelem-támogatási vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Hozzátette: a cégekre általában is jellemző, hogy csak akkor költenek informatikára, ha az azonnali, de legalábbis rövid távon hatékonyság-növekedéssel, kiadáscsökkentéssel jár. Kivételt képez ez alól az az eset, amikor egy cégnek biztonsági problémái keletkeznek, illetve, ha valamilyen oknál fogva leáll az üzleti szempontból fontos rendszere.
Hargitai Zsolt nemzetközi példaként elmondta: amikor nemrégiben meghibásodott a General Electric (GE) kereskedelmi rendszere, s emiatt 64 órán keresztül nem tudtak rendeléseket felvenni, mindjárt vásárolt a cég egy olyan szoftvert (Business Service Management - BSM), amelyik képes a bonyolult informatikai hálózatok meghibásodását is megelőzni.
Hargitai Zsolt úgy vélte: egy ilyen megoldással a GE esetében is megelőzhető lett volna a baj, és a vállalatot nem érte volna 6,4 millió dolláros kár. Aláhúzta: az ilyen lehetőséggel az amerikai elemző cég, a Forrester szerint 50-60 százalékkal csökkenthető a rendszerek állásideje, miközben egyharmadával növelhető a dolgozók termelékenysége, és csökkenthetőek a működési költségek. A kereskedelem-támogatási vezető elmondta: hasonló leállások Magyarországon is történnek, de ezeket az információkat nem hozzák nyilvánosságra az érintett cégek.
Kifejtette, hogy a mostani piaci körülmények között a Novell, hasonlóan más informatikai cégekhez, kivár, s megpróbál erősebben fókuszálni a potenciálisan nagyobb vásárlóerővel rendelkező nagyvállalati piacra. Úgy vélte: mivel ezeknél a szervezeteknél egyre bonyolultabb informatikai hálózatok működnek, s egyre nagyobb problémákat okozhat számukra egy-egy meghibásodás, a nagyvállalatoknak előbb-utóbb fejleszteniük kell a rendszerfelügyeletüket is.
Kapcsolódó cikkek
- 2011-ben helyrejön az európai IT-piac
- Az Ipsos szerint nem kell félni az üzleti modellváltástól
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- Az internet növekedését várják a legtöbben
- A magyar-szlovák kis- és középvállalkozások együttműködésének támogatása
- Fellendülőben a számítógép-piac - kérdőjelekkel
- Februárban kismértékben nőtt a mobilinternetes előfizetések száma
- Az orosz Szilíciumvölgy Vekszelberg vezetésével, Moszkva mellett épül
- Februárban vegyes mozgások voltak a magyar mobilpiacon
- Stagnáló it-piacon bevételnövekedésre számít a Novell
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.