Negyedével-ötödével csökkent a távközlési piac
A magyar távközlési piac, hasonlóan az európaihoz, az első negyedévben 15-20 százalékkal csökkent - mondta Frederic Boone, a telekommunikációs megoldásokat nyújtó Aastra kelet-közép-európai igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Hozzátette: azt egyelőre nem lehet megmondani, hogy az év hátralévő részében hogyan alakul a piac.
Az igazgató kifejtette, az Aastrának sikerült szinten tartani, növelni az eladásait. A társaság helyzetét jól mutatja, hogy az idén az első negyedévben 14,1 millió kanadai dollár nettó eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 5,3 millió dollárral.
Az igazgató a növekedést azzal is magyarázta, hogy a vállalat az elmúlt években, részben a felvásárlások révén, olyan széles termékpalettát alakított ki, amely iránt világszerte van kereslet.
Hozzátette, a cég arról is meg tudja győzni a partnereit, hogy válság idején is fejleszteni kell a rendszereiket azért, hogy megtartsák ügyfeleiket, illetve felkészüljenek a krízis utáni időkre. Ezen túlmenően a vállalat maga is alkalmazza azokat a technológiákat, amelyekről azt állítja, hogy költséghatékonyak.
Az eseményen Kolláth Gábor, az Aastra Magyarország képviseletének vezetője közölte, három év alatt öt százalékponttal szeretnék növelni részesedésüket a magyarországi kis- és középvállalati távközlési alközponti piacon.
A több mint 100 országban jelen lévő, 2600 alkalmazottat foglalkoztató kanadai vállalat a 100 alatti vonalszámú távközlési alrendszerekben az első a térségben, de Magyarországon a kis- és középvállalati szegmensben a legnagyobb, 28,6 százalékos részesedése a Panasonicnak van, míg az Aastra 6,2 százalékot mondhat magáénak.
Kolláth Gábor ezért úgy vélte, a cég jelentős növekedés előtt áll, amit részben azzal támasztott alá, hogy termékeivel és megoldásaival minden szegmenst ki tud szolgálni.
A társaság internetkörnyezetben működő megoldásai már a néhány fős irodáknak, panzióknak, orvosi rendelőknek is rugalmasan kielégíti a folyamatosan változó, mobilitást is támogató telekommunikációs igényeit.
Kolláth Gábor elmondta, a kialakult gazdasági válság még kedvezhet is telekommunikációs ágazat fejlődésének, mivel a vállalatok dolgozói költségtakarékosság miatt kevesebbet utaznak majd, s többet kommunikálnak nagysebességű, ezen belül mobilhálózatokon keresztül.
Kolláth Gábor közölte, iparági tapasztalatok szerint a jó kommunikációs rendszerek növelik a vállalatok hatékonyságát, s ezért szerinte a magyar cégek az idén is vásárolnak új távközlési megoldásokat. Ezzel összefüggésben aláhúzta, az Aastra az idén az első negyedévben megismételte a tavalyi első három havi eredményeit, ami egy 15-20 százalékkal csökkenő piacon jónak mondható.
A magyar piacon 2003 óta jelen lévő vállalat eladásai tavaly kétszámjegyű növekedést értek el, miközben a teljes piacé csak egy számjegyű volt. A képviseleti vezető ennél konkrétabb számokat nem közölt arra hivatkozva, hogy az Aastra tőzsdei cég, s belső szabályzata tiltja a pontosabb leányvállalati adatok kiadását.
Kapcsolódó cikkek
- Elszabadult távközlési műhold sodródik világűrben
- Közel félmillióval nőtt az internet-előfizetések száma
- Kínai műhold-diplomácia: tudomány, üzlet és befolyás
- Internetes táviratszolgáltatást indított az ukrán posta
- Négy százalékkal nőtt tavaly a kínai távközlési ipar
- A mobilhang- és a fizetős tévészolgáltatás a legelterjedtebb a hazai távközlési piacon
- Csak idő kérdése, hogy a Google mikor fog előfizetéses telefonszolgáltatást nyújtani
- Csak 2010 végére stabilizálódik a mobiltávközlés
- Az NHH jövőre kiemelten ellenőrzi az internetszolgáltatókat
- Érintőképernyős IP-telefon az Aastrától
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.