Egyesül a Magyar Telekom és a T-Kábel
A Magyar Telekom Nyrt. és a T-Kábel egyesülésére tesz javaslatot az nyrt. igazgatósága, az összevonással évente várthatóan 1 milliárd forint takarítható meg.
A Magyar Telekom hétfői közleménye szerint a javaslat egy újabb lépés a csoport három éve meghirdetett integrációs folyamatában, aminek középpontjában a szolgáltatási színvonal javítása, illetve a hatékonyság növelése áll.
A beolvadás a Dél-Vonal Kft.-t is érinti, a társaság a T-Kábel 100 százalékban tulajdonolt leányvállalata, mint ahogyan a T-Kábelnek az nyrt. a kizárólagos tulajdonosa.
A Magyar Telekom T-Kábel és Dél-Vonal leányvállalatai T-Home márka alatt analóg és digitális tv-szolgáltatást, szélessávú internetet, valamint IP alapú hangszolgáltatást nyújtanak Magyarországon. Miután az anyavállalatnál a korábbi, technológiák mentén felépített szervezeti és menedzsmentstruktúrát ügyfél kategóriák mentén felépített szerkezet váltotta fel, 2008 őszén lehetővé vált a márkastruktúra megújítása is.
Az anyavállalat a márkaváltás keretében konszolidálta vezetékes termékkínálatát és egyszerűsítette T-Home márkanéven. A lépések eredményeképpen a tv-szolgáltatás a háromképernyős stratégia egyik legfontosabb elemévé lépett elő. A stratégia lényege, hogy a csoport a mobilok, tv-k és a számítógépek monitorján is szolgáltat.
A közlemény szerint a mostani összeolvadás a társaság versenyképességének erősítése mellett a közös működésből eredő szinergiáknak köszönhetően hozzájárul a hatékonyság javításához, a költségek további csökkentéséhez, illetve a pénzügyi és emberi erőforrások optimális működtetéséhez.
Az igazgatóság javaslatát a Magyar Telekom rendkívüli közgyűlésének, valamint a két leányvállalat legfőbb szerveinek is jóvá kell hagynia, mindezek tervezett időpontja 2009. június 29. Az egyesülési folyamat a cégbírósági bejegyzéssel zárul.
Mivel a társaságok közvetlenül és közvetetten a Magyar Telekom 100 százalékos tulajdonában vannak, a tervezett lépéshez nincs szükség a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyására.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- Felfüggesztették a Magyar Telekom tőzsdei kereskedését
- Átalakítja szervezetét a Magyar Telekom, távozik Winkler
- A Magyar Telekom száz százalékos tulajdonába került az EPT
- A Magyar Telekom 74 forint osztalékot fizet
- Az MTelekom az eredménytartalékot is igénybe veszi az osztalékhoz
- Legjobb társaságirányítás díj a Magyar Telekomnak
- Belép a villamosenergia- és földgázpiacra a Magyar Telekom
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.