Híd az analóg és a digitális világ között

2000. március 16. 21:55
A Xerox Magyarország Kft. március 8-án sajtótájékoztatót tartott, amelynek egyik legfontosabb bejelentése volt, hogy a Xerox nem csak a hardver-, de a szoftverfejlesztés területén is jelentős lépéseket tervez új céljai eléréséhez. Mindezeken túl bejelentették, hogy Európára érvényes stratégiai szövetséget kötöttek a világ egyik vezető szoftvergyártójával, a Lotus Developmenttel.
A rendezvényen Csata Sándor, a Xerox Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója és Andy Rothery, a közép-európai irodai rendszerek üzletágának igazgatója ismertette a Xerox idevonatkozó terveit: a cég fő célja, hogy új eszközök bevezetésével elektronikussá tegye a dokumentumokat, amelyek így mindenki számára könnyen elérhetővé válnak. Csata Sándor kiemelte, hogy a Xerox hidat kíván építeni az analóg és a digitális világ között, egyúttal bemutatta azokat a legújabb termékeket és elképzeléseket, amelyek lehetővé teszik ennek megvalósítását. A Xerox sajátos módon a fejlődés irányát olyan szoftverek fejlesztésében határozta meg, amelyek segítségével a múltban elkészült dokumentumok is elektronikussá tehetők. Mindezek jelentős költségeket emésztenek fel, a Xerox évről évre közel egymilliárd dollárt költ fejlesztésre. A kutatások középpontjában az áll, hogy miként dolgozik az ember a dokumentummal, és milyen eszközökkel lehet növelni a munka hatékonyságát. Egyik legújabb fejlesztésük a Flowport, amely a papír alapú dokumentumok digitális változatát készíti el, és lehetővé teszi, hogy az bárhol lehívható legyen. Minden dokumentumhoz tartozik egy kérdőívszerű fedőlap, amelyen be lehet jelölni, hogy az adott dokumentummal milyen feladatot kívánunk elvégezni, és a Flowport mindezen tevékenységeket (nyomtatást, faxolást, e-mail küldését vagy a saját dokumentumkezelő rendszerben való elhelyezést) egy időben végzi el.

A Xerox lett az első Check/3-jóváhagyással rendelkező nyomtatórendszereket gyártó cég, ami azt mutatja, hogy a meglévő rendszerek kompatíbilisek az SAP R/3-környezettel. A jövőben e létező rendszerek digitális hálózatba kötését kell megoldani, aminek eredményeként jelentős mértékben javulhat a dokumentumokkal végzett munka hatékonysága.

Az alkalmazások fejlesztése a Xerox szerint egyértelműen megnöveli a hardver értékét is. Éppen ezért törekszik a cég olyan stratégiai kapcsolatokra, amelyek segítségével a hardver- és szoftvergyártás területén igyekszik a legjobbakat nyújtani a vásárlóknak - ezek egyike a most bejelentett Xerox-Lotus szövetség.

A már kapható Document Centre elnevezésű berendezések másolóval, szkennerrel és faxszal kombinált digitális lézernyomtatók, ezekben az eszközökben a papír útja mindössze 17 centiméter, tehát a selejt lehetősége szinte kizárt. A digitális dokumentumkezelés egyre növekvő igényeinek kielégítésére a cég egyre nagyobb teljesítményű Document Centre rendszereket vezet be, egyik legújabb termékük a 220-as és a 230-as típusjelű modell.

A Document Centre 230 rendszer percenként 32 A/4-es vagy 14 A/3-as oldalt másol, illetve 32 A/4-es oldalt olvas be, és 30 oldalnyi 600x600 dpi felbontású nyomat elkészítésére képes percenként. A rendszer nagy teljesítményét RISC mikroprocesszor, 32 MB memória és egy beépített 2 GB-os merevlemez biztosítja.

Még a második negyedévben nagyobb teljesítményű modelleket bocsátanak ki: a Document Centre 2045 és 2060 az előbbiekhez képest kétszer annyi - 60 darab A/4-es és 30 A/3-as - oldal kezelésére képes percenként.

A Xerox már hazai referenciával is rendelkezik, mivel digitalizálták az ABN-Amro Bank teljes ügyfélkarton-állományát. A szkennelési feladatok ellátására a Document Centre 230ST digitális Xerox-berendezés bizonyult a legmegfelelőbbnek sebesség, biztonság és képfelbontás szempontjából. A megrendelés szerint a szkennerrel beolvasott kartonokból TIFF képformátumú fájlok készültek, minden állomány neve az a nyolc számjegyű kód lett, amely a kartonokon egyéni azonosítóként szerepelt. A feladat megoldásához két Document Centre 230 ST digitális fénymásoló gépet, hat PC-munkaállomást, egy CD-írót, valamint egy szervert használtak, és a Xerox Magyarország munkatársai 25 nap alatt a teljes kartonállományt digitalizálták.

A Xerox filozófiájának sikerét jól mutatja, hogy ma a digitális dokumentumkezelő rendszerek adják a cég forgalmának 60 százalékát.

A szerverek világában folyamatos a fejlődés

Egyáltalán nem meglepő, hogy a technológiai innovációkban bővelkedő szerverpiacon állandóak a változások, hiszen a cél mindig az, hogy újra és újra túl tudják teljesíteni a régebbi verziókat, valamint ki tudják elégíteni az újabb igényeket, elvárásokat.

2024. május 12. 14:50

Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?

A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.

2024. május 12. 14:20

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36