Saját csipeket tervez az Apple?

Milkovits Gábor, 2009. május 1. 09:01

A Wall Street Journal (WSJ) értesülése szerint az Apple új munkaerőt toboroz a félvezetőiparban azzal a céllal, hogy saját csipeket tervezhessen iPod, iPhone és eddig nem ismert jövőbeni készülékeihez.

A hírforrás szerint az Apple a lépéssel több legyet szeretne ütni egy csapásra. Nyilvánvaló, hogy ily módon jóval könnyebb lenne új funkciókat tervezni a készülékekhez, másfelől pedig nem kellene megosztani az egyébként a piaci premierig titokban tartani szándékozott részleteket a csipgyártókkal. A WSJ tudni véli, hogy az Apple több mérnököt is felvett az utóbbi időben azzal a feladattal, hogy olyan multifunkciós lapkákat tervezzenek, amilyeneket mobiltelefonokban szoktak használni. A cég egyik szóvivője útján annyit megerősített, hogy valóban munkatársai sorába került Bob Drebin, illetve Raja Koduri is, akik korábban mindketten az AMD grafikus termékrészlegének főmérnökei voltak, különböző időpontokban.

Az Apple tavaly felvásárolta a P.A. Semiconductor vállalatot, amely elsősorban energiatakarékos mikrocsipeket gyárt. Elemzők szerint ez is hozzásegítheti a társaságot ahhoz, hogy egységesítse iPhone, iPod és Mac termékeinek egyes komponenseit, ami költségmegtakarítással és a hatékonyság növelésével járhat.

Kulcsszavak: Apple processzor

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Nagy teljesítményű, ultragyors gaming monitor

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája –  büszkén mutatja be az AOC GAMING 27G2ZN3/BK modellt, egy olyan élvonalbeli monitort, amely az esport-szintű teljesítményt példa nélküli megfizethetőséggel ötvözi. 

2024. május 31. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52