Rekordnegyedévet zárt a LIBRA Szoftver
A válság ellenére rekordnegyedévet zárt az ügyviteliszoftver-készítő LIBRA Szoftver, az év első három hónapjában bevétele 32 százalékkal, 408,6 millió forintra nőtt.
Az MTI-vel közölt adatok szerint a társaság tavaly 1,59 milliárd forint bevételre tett szert, míg adózott eredménye meghaladta a 87 millió forintot.
Egy évvel korábban a bevétele 1,43 milliárd forint, adózott eredménye pedig 81,6 millió forint volt.
Az ügyviteli és vállalatirányítási rendszereket 25 éve fejlesztő LIBRA szerint az idén átalakul a piac: míg tavaly a kis- és középvállalatok kereslete volt a növekedés fő motorja, addig az idén a nagyvállalati üzletága fejlődik dinamikusabban, aminek növekedése az első negyedévben elérte a 30 százalékot.
A nagyvállalati megrendelések bővülése már 2008 utolsó negyedévében megkezdődött, ami a cég szerint összefügg azzal, ahogyan a vállalatok a válságra reagálnak. Növelik hatékonyságukat, aminek egyik eleme, hogy magyar fejlesztésű, olcsóbb üzleti szoftvert vásárolnak.
Kapcsolódó cikkek
- Pannon: kisebb bevétel és nyereség az első negyedévben
- 36 százalékkal csökkent a Telenor profitja
- Eredményei alapján kifelé tart a válságból a Siemens
- A Motorola váratlanul negyedéves profitot jelentett
- Az Infineon félvezetőgyártó nyereségre váltott
- A SAP majdnem megkétszerezte eredményét
- Csalódást okozó negyedéves eredmény az Ericssonnál
- A Kulcs-Soft részvényenként 20 forint osztalékot javasol
- Meglepetésre nyereséges volt a Sony Ericsson az I. negyedévben
- Kulcs-Soft - Libra Szoftver stratégiai együttműködés
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az ABB tovább bővíti energetikai portfólióját
Az ABB bejelentette, hogy megállapodást írt alá a Siemens Kínában működő szerelvény részlegének felvásárlásáról. Az akvizíció bővíti az ABB piaci jelenlétét, és kiegészíti regionális ügyfélkínálatát az okosépületek piaci szegmensében.
A Lufthansa Systems Hungária második alkalommal nyerte el a „Megbízható Munkaadó” díjat
A Lufthansa Systems Hungária sorozatban második alkalommal nyerte el a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) által, pályázat útján odaítélt „Megbízható Munkaadó” díjat. A kitüntető címmel azokat a cégeket ismerik el, amelyek kiemelkedő vállalati kultúrájuknak köszönhetően példamutató módon gondoskodnak kollégáik munka- és életkörülményeiről. A „Megbízható Munkaadó” díjat a szakmai zsűri az idei évtől 3 évre ítéli oda a sikeres pályázók részére.
Ipari hulladékáramból kulcsfontosságú ipari nyersanyag
A gumi-, a kerámia- , az üveg- és a kozmetikai iparban nélkülözhetetlen cink-oxid (ZnO) zöld előállításának arányát kívánja növelni az EIT InnoEnergy azzal, hogy befektet a forradalmian új technológiát kifejlesztő lettországi vállalatba, a Catalyco-ba.
A Dürer Park új irodáihoz a Siemens biztosítja az energiaelosztást
Budapest egyik legnagyobb lakóingatlan- és irodaház-fejlesztése zajlik a Városliget közvetlen szomszédságában. A Dürer Park projekt keretében a XIV. kerületi Ajtósi Dürer sor melletti 3,7 hektáros terület újul meg teljesen.
Már tizedik éve lehet pályázni a Városmarketing Díjra
Májusban elindult a városmarketing „gyémántok” szakmai elismerések gyűjtése! A tizedik alkalom egy hosszabb pályázati időszakot ölel fel, mert a díj is csatlakozik a Magyar Marketing Szövetség februári díjátadó gálaestjéhez, így a pályázatok egészen 2024. december 31-ig folyamatosan beadhatóak a Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézet versenyére.