Továbbra is egydolláros fizetés a Google-moguloknak
Eric Schmidt vezérigazgató, valamint Larry Page és Sergey Brin alapító tagok 2004 óta mindössze 1 dolláros honoráriumban részesülnek, és nem kapnak semmilyen jutalmat vagy kiegészítő juttatást. Ez azonban mégsem olyan nagy áldozat, hiszen a Google főrészvényeseiként 2004 és 2007 között milliárdosokká váltak, és felkerültek a világ leggazdagabbjainak listájára.
A triumvirátusnak annak ellenére is van mit tejbe aprítania, hogy részvénycsomagjaik együttes értéke 25,8 milliárd dollárral - közel 56 százalékkal - zuhant a múlt évben a tőzsdei befektetők attól való félelmében, hogy a globális pénzügyi válság átterjed a Google-ra is.
Noha fizetésük csak jelképes, a Google-vezérek tavaly is tetemes összegeket vettek fel különféle költségtérítés címén, Eric Schmidt például 508 ezer dollárt a biztonsági és közlekedési kiadások fedezésére, benne 106 ezer dollárt magánrepülőgépének privát célú használatára.
A további négy legfelső vezető javadalmazását befagyasztották a tavalyi 450 ezer dolláros szinten, noha az 2006 és 2007 között 200 ezerrel emelkedett.
Az egydolláros fizetés más vállalatoknál is működik, például Jerry Yang, a Yahoo, és Steve Jobs, az Apple alapítója is ilyen jelképes összeget kap fizetésként.
Kapcsolódó cikkek
- A Google negyedik éve a világ legértékesebb márkája
- Arat a Google, virul az online hirdetési piac
- A vártnál nagyobb a Google negyedéves adózott eredménye
- Jelentős részvénymennyiségtől válnak meg a Google-alapítók
- A német kormány törvényi fellépést tart lehetségesnek a Google ellen
- Megvette a Gizmo-t a Google
- Mobilreklám-céget vesz a Google
- Google-eredmény: növekedés, mégha kicsi is
- A Google a világ legértékesebb márkája
- Kockázati tőkebefektető lesz a Google
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.