Jövő héten versenyre kelnek a hackerek
Az idei versenyen a résztvevőknek három feladatot kell megoldaniuk, amelyek az informatikai biztonság gyakran használt területeivel kapcsolatosak. A jelentkezőknek széles körben ismert algoritmusokat és kódokat kell optimalizálniuk és testre szabniuk, amelyek a kriptográfia és a biztonsági programozás mellett a hackertechnikákat is érintik. A kétfős csapatoknak egy teljes nap áll rendelkezésükre a feladatok megoldására.
A beadott programokat a bírálók futási idejük vagy a kód mérete alapján fogják értékelni. A megoldásokat futtatható formátumban kell majd leadni, úgy, hogy a futtatásra két, azonos hardverelemekkel rendelkező számítógép áll majd rendelkezésre. Az egyiken egy Windows XP, a másikon egy Ubuntu Linux fut majd. A zsűri a futási időket ezeken a számítógépeken méri, attól függően, hogy a versenyzők melyik operációs rendszerre fejlesztették a megoldásukat. A programokat egymás után háromszor futtatják le, ezek átlagos eredménye adja a végeredményt. A végső győztes az, aki a legtöbb pontszámot kapja.
A verseny díjazásaként az első csapat 150 000 Ft-ot vihet haza, és emellett tagjai részt vehetnek a kancellár.hu-nál egy 10 napos munka próbaidőn, ami szerencsés esetben féléves gyakornoki programot is jelenthet számukra. A második helyezett 100 000 Ft-os, a harmadik pedig 50 000 Ft-os díjat nyer.
A verseny helyszíne és időpontja: ELTE Déli Tömbjének Lovardája, 2009. március 20-án, pénteken 14 órától.
Kapcsolódó cikkek
- Lengyel csapat nyerte a BME Nemzetközi 24 órás Programozóversenyt
- Kelendő cikk a WLAN-törő
- Meghekkelték az amerikai pénzügyminisztérium oldalait
- Csalók az OTP nevében vírusos elektronikus leveleket küldtek
- iPad-felhasználókra utaznak a hackerek
- Magyarországi győztes az INFOPROG 2010 versenyen
- Új típusú webfejlesztői versenyre toboroz a Microsoft
- Magyarországon elsőként: Oracle (anti)hackertréning
- Több százezer lopott Facebook-fiókot adott el egy hacker
- Felhasználók millióit érintette a decemberi Google elleni támadás
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.