Lassan halad a digitális átállás Romániában
"A digitális műsorszórási stratégiák terén az európai uniós országok közül Románia maradt le a legjobban. Míg egyes államok az átállást rég megkezdték, esetleg már be is fejezték, mi még el sem kezdtük" - fogalmazott a napilapnak nyilatkozva Szász Attila, a romániai Országos Audiovizuális Tanács (CNA) tagja, miután csütörtökön a testület ülésén megalakult az a munkacsoport, amely kidolgozza a digitális átállást szabályzó kormányhatározatot.
Szász Attila szerint az átállási nehézségek egyrészt azzal magyarázhatók, hogy Románia később csatlakozott az unióhoz, és a tagállamok többségénél területileg is jóval nagyobb (Lengyelországnak területi nagysága miatt 2015-ig kell teljesen váltania). Az átállás beindulását akadályozta, hogy az audiovizuális törvényt csupán tavaly októberben módosították az európai irányelv átültetésének érdekében. Az irányelv szerint 2012. január 1-jéig az EU minden tagállamának át kell térnie a digitális földfelszíni sugárzásra.
"Fenntartásaim vannak azzal kapcsolatban, hogy ez a dátum tartható lesz-e, és ezzel nem vagyok egyedül. De természetesen meg kell próbálni" - vélekedett a CNA tagja, aki beszámolt arról is, hogy augusztustól kommunikációs kampánnyal szeretnék a fogyasztókat felkészíteni az átállásra. Az akcióban a tervek szerint a régi, fekete-fehér tévéket használó, hátrányos helyzetű családoknak kedvezményes áron, esetleg teljesen díjmentesen szerelik be a digitális adások vételéhez szükséges jelátalakítókat.
Kapcsolódó cikkek
- Az NHH felméri a műsorszórók digitális átállási igényét
- Hasznos tudnivalók a digitális korszak tévénézői számára
- Januárban is folytatódott a digitális televíziózás térhódítása
- NHH: pozitívan ítéli meg a lakosság a digitális átállást
- Májustól át kell állítani a UPC parabolaantennáit
- Az USA-ban idén mutatkozik be a mobil tévé
- Októberben is folytatódott a digitális televíziózás térnyerése
- Elindult a digitális földfelszíni televíziós szolgáltatás Győrnél
- Egyre többen érdeklődnek a digitális tévéműsorok iránt
- A digitális átállás gyorsítását sürgeti Brüsszel a tagállamokban
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.