Körbetartozás-tréning kisvállalatoknak

forrás Prim Online, 2009. február 10. 09:23

A hazai vállalkozások kilencven százaléka folytat küzdelmet az elcsúszó kifizetések miatt, és száz kiszámlázott forintból négyet soha nem kap meg a szállító Magyarországon. A körbetartozás problémáját a prosperitás időszakában sem a kormány, sem maguk a cégek nem tudták megoldani, pedig léteznek jól bevált eszközök, mint a szerződéskötés előtti monitoring vagy éppen a váltó használata. Ezeket az eszközöket is számba veszi a Piac és Profit jövő heti „Kiút a körbetartozás csapdájából” című tréningje.

A körbetartozás egyes becslések szerint akár az ezermilliárd forintos nagyságrendet is elérheti az országban, ezért a jelenség visszaszorítására többször is tett erőfeszítéseket a kormányzat az elmúlt években, ennek ellenére még állami cégek is mind a mai napig érintettek maradtak a problémában.
A gazdasági válság most különösen kritikus helyzetbe hozta a körbetartozásban érintett kis- és középvállalati (KKV) szegmenst, amely tartalékok nélkül, pénzügyi hátrányban próbálja meg túlélni ezt az időszakot. 
Piac és Profit Kiadó 13 éve vesz részt a hazai KKV üzleti szektor vérkeringésében, így a terület szakértőjeként első kézből értesülve a problémákról, tréninget szervez Budapesten február 18-án a körbetartozás felszámolásának elősegítésére.
   
„A körbetartozás nem csak azt jelenti, hogy az egyébként versenyképes cégek elbukhatnak, hanem a likviditás megőrzésére érdekében fel kell álldozni a fejlesztést” – fogalmazott Demcsák Mária, a Piac és Profit Konferenciaközpont ügyvezetője, majd hozzáfűzte, a Piac és Profit által preferált üzleti modell, a „Felelős Profit” megjelenése, vagyis az etikus gazdasági környezet kialakulása ezt a problémát is megoldaná.

Csatlós Csilla, a Direktinfo ügyvezető igazgatója tapasztalatai szerint a jelenség mára a gazdaság összes szegmensében látványosan jelentkezik, senki nem érezheti magát biztonságban. Véleménye szerint a körbetartozás ellen a cégek túlnyomó része az elemi óvintézkedéseket sem teszi meg. „Általános gyakorlat Magyarországon, hogy a cégek nem minősítik ügyfeleiket a leszerződés előtt, és a bajok beköszöntével is csak százból egyetlen vállalat bíz meg követeléskezelőt, ezért sokan tehetetlenül egy helyben topognak a problémával” – mutat rá a szakértő.

A „Kiút a körbetartozás csapdájából” tréning számba veszi azokat a törvényes eszközöket és lehetőségeket, amelyekkel egy vállalat megakadályozhatja, vagy legalábbis lecsökkentheti annak az esélyét, hogy csapdába kerüljön. Az előzetes és a vevőkövető monitoring, vagy éppen a régebben használatos váltó használatáról, a jogi lehetőségekről és a számlamenedzsment rendszerről olyan gyakorló szakemberek számolnak be, mint Csatlós Csilla kintlévőség szakértő; Dr. Kerepessy Krisztián a Pesti Központi Kerületi Bíróságtól vagy éppen Csizmadia Csaba, az E-Post Kft. igazgatója.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36