Az EU megint előveheti a Microsoftot, ezúttal az Explorer miatt

Milkovits Gábor, 2009. január 17. 15:37

A Microsoft közleményben számolt be arról, hogy az Európai Unió illetékesei hivatalos megkeresésben kifogásolták a cégnek azt a gyakorlatát, hogy 1996 óta a Windows operációs rendszer részeként forgalmazza az Internet Explorer webböngészőt.

Az Európai Bizottság korábban a Windows Media Player esetében is ugyanezt vetette föl, kiemelve, hogy a cég visszaél a Windows operációs rendszer révén a PC-platformok terén élvezett mintegy 95 százalékos monopolhelyzetével. A Microsoft akkor végül is beleegyezett, hogy a Windowsnak egy a médialejátszó szoftver nélküli verzióját is forgalmazni fogja. Ennek ellenére emiatt, illetve szerverszoftvere kódjainak a külső fejlesztők számára való nem megfelelő mértékű megnyitása okán az EB végül is eddig összesen több mint egymilliárd euró bírságot szabott ki a szoftveróriásra.

A Microsoft ezúttal hivatalosan úgy reagált, hogy megígérte, megvizsgálja a panaszt és mintegy két hónapon belül válaszolni fog. Az EB a hivatalos megkeresésben a Microsoft közleménye szerint arra is hivatkozott, hogy amerikai bíróságok 2002-ben egyszer már törvénytelennek találták a Windows-Explorer árukapcsolást, igaz, valódi büntetés emiatt ez idáig nem sújtotta a szoftvercéget. A Microsoft nem zárta ki, hogy a tisztázás érdekében hivatalos bírósági meghallgatást kezdeményez az ügyben.

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36