Nagymamák és nagypapák ismerkednek az internettel Pakson
A Miniszterelnöki Hivatal támogatásával indította útjára a Légy Net-re kész programot a kht. Tematikus előadás-sorozatokat, tanfolyamokat szerveznek, önképzőköröket indítanak. Az elnyert 2,8 millió forintnak köszönhetően programjaik díjmentesek. Bodó Katalin projektmenedzser elmondta az MTI-nek, hogy különböző helyszíneken, különféle közösségeknek tartják előadásaikat, képzéseiket.
Az internetet népszerűsítő és az annak használatához szükséges ismereteket nyújtó program iránt az idősebb korosztály tanúsít legnagyobb érdeklődést. A többség 45-50 feletti, de nem ritka, hogy hetven felettiek ülnek le a komputerek elé, hogy a világhálóval ismerkedjenek. A legidősebb hallgató 75 éves volt. Gyakori az is, hogy házaspárok, szülők-gyerekek együtt jelentkeznek az idősebb korosztályból.
A projektmenedzser beszámolt róla, hogy 2008 szeptemberétől 21 tematikus előadás-sorozatot hagytak a hátuk mögött. Ezeken az elektronikus ügyintézés, kapcsolattartás, internetes vásárlás és az e-banking lehetőségeivel ismerkedtek a résztvevők.
Tíz tanfolyam is lezárult már, a napokban pedig újabb tucatnyi indul. Ezek végeztével kétszáz fölött lesz azoknak a száma, akik itt ismerték meg a világháló használatát. A képzések 20 és 40 órásak és szintén ingyenesek.
A Paksi Közművelődési Kht. igazgatója, Darócziné Szalai Edit elmondta, hogy a hallgatók internetkártyát kapnak, amellyel intézményeikben díjmentesen használhatják az internetet.
Az "Internet nélkül élni lehet, de vele könnyebb"- mottóval zajló program keretében rövidesen újabb előadássorozatok indulnak a résztvevők igényeit figyelembe véve. Ezek között a tervek szerint szó lesz az elektronikus adóbevallásról.
Fontos része a Légy Net-re Kész programnak Bodó Katalin projektmenedzser szerint az a felmérés, amelyet nyolcszáz fős, véletlenszerűen kiválasztott minta segítségével végeznek. Ennek feldolgozása után képet kapnak az internethasználati szokásokról.
Kapcsolódó cikkek
- A szoftverhonosítás lesz a következő téma a látássérültek informatikai klubjában
- eVITA: fórum az életvitelt segítő infokommunikációs technológiákról
- Négyszázmillió felett az internetezők száma Kínában
- Megölte testvérét a Playstation-ért
- Növekszik az internetfüggő felnőttek száma Dél-Koreában
- Internetfüggők az amerikai diákok
- Sms technológiát vásárol a Twitter
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- Multifunkciós egyetemi kártya lesz Debrecenben
- Napi 80 sms-t küldenek a tini-lányok
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.