Digitális esélyegyenlőség holnap
Néhány hete, 2008. október 6-án határozatot hozott a parlament a digitális esélyegyelőség, az e-Befogadás programjáról. Döntésével az Országgyűlés erkölcsileg megerősítette azokat a szervezeteket – köztük a Neumann János Számítógép-tudomány Társaságot -, amelyek segítik, támogatják az informatikai írástudás terjedését, ezzel olyan embertársainkat, akik a lakosság több mint 60%‑át alkotják, és akik e modern korban lakhelyük, élethelyzetük, életkoruk, fogyatékosságuk miatt nem kapcsolódhatnak fel a világhálóra, nem részesülnek annak előnyeiből.
A 2. DE! konferencia megrendezésével most a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy a téma jeles szakértőinek tolmácsolásával, az Európai Unió e-Befogadás évének célkitűzéseivel összhangban bemutatja az eddigi eredményeket: mit tett le az asztalra a szakma, mit a politika és a civil szervezetek; konkrét, operatív javaslatot tesz a további időszakra az informatikai írástudás, illetve az életminőséget javító informatikai eszközök kutatás-fejlesztése és népszerűsítése terén; teret ad a témáról a szakértők és a közönség közötti párbeszédnek
A 2. DE! konferencia programja
09.30–09.50 Alföldi István – Az NJSZT kiemelt programja: DE!
09.50–10.15 Csepeli György – Az információs társadalom kultúrája
10.15–10.40 Nyírő András – Wifi Falu: tanulságok, tapasztalatok
10.40–11.05 Gáspár Mátyás – A digitális szolidaritás hálózata
11.05–11.25 Kávészünet
11.25–11.50 Z. Karvalics László – Digitális praetoriánusok vagy az ipari korszak túszai? (Állami gondozottak a tudás-központú világban)
11.50–12.15 Péterné Czakó Edit – Digitális Középiskola, mint esélyteremtés
12.15–12.40 Gacsal József – GDP-növelés iskolai robbantással - a portugál Magellán terv
12.40–13.40 Ebédszünet
13.40–14.15 Neumann-díjak és „Az év informatikai újságírója” díj átadása
14.15–14.40 Drajkó László – Iparági összefogás a versenyképesség növeléséért – a TITAN program
14.40–15.05 Kalmár István – Határon túli magyarok és a Digitális Esélyegyenlőség
15.05–15.30 Hanák Péter – eVITA és a műszaki haladás
15.30–15.50 Kávészünet
15.50–17.15 Kerekasztal-beszélgetés
Résztvevők: Bódi Gábor (MeH), Dr. Bihary Pál (Budapesti Munkaerő-piaci Intervenciós Központ), Dombi Gábor (Inforum), Marchhart Pál (Vodafone Magyarország Zrt.), Pukler Gábor (Magyar Telekom Nyrt.) és Alföldi István (NJSZT)
A beszélgetést vezeti: Mester Sándor. A konferenciát levezeti Dr. Péceli Gábor, az NJSZT elnöke.
Kapcsolódó cikkek
- Digitális esélyegyenlőség: hány hét van még hátra?
- E-Magyarország, e-kormányzat: számvetés és jövőkép
- Digitális esélyegyenlőség: Hol áll Magyarország? Mit tettünk eddig és merre tartunk?
- 10 éves az Internet Hungary!
- Elnökségi ülést tartott az ICT Parlamenti Világközpontja Budapesten
- Web 2.0 konferencia a T-Home támogatásával
- Magyar Fogyasztó Szabadidő konferencia
- BarCamp: nincs többé unalmas konferencia
- Az előremenekülés útja az információs társadalom?
- DE!: az év informatikai újságírója a Prím Online alapítója
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.