IDC rendezvény a VMware virtualizációról

forrás Prim Online, 2008. október 28. 07:08

Összesen 14 előadással, 2008. november 05-én, szerdán rendezik meg Budapesten a VMware virtualizációs rendezvényét. A kamarakiállítással egybekötött eseményen a VMware-en kívül további 17 cég képviselteti magát. A konferencia gondolatébresztő előadását a világhírű operatőr-rendező Koltai Lajos tartja Párhuzamok címmel. A vezető technológiai előadást Lewis Gee prezentálja, aki a VMware Közép-Európáért, Közel-Keletért és Észak-Afrikáért felelős alelnöke. Az IDC részéről Fauszt Gábor, elemző mutatja be a 2008. évi globális, virtualizációs körképet.

A virtualizáció olyan technológia, amelynek előnyeit minden számítógép-használó élvezheti. Világszerte emberek milliói és szervezetek ezrei – beleértve a Fortune 100-as lista összes cégét – használnak VMware virtualizációs megoldásokat IT-költségeik csökkentésére és meglévő számítógépes hardverei hatékonyságának, kihasználtságának és rugalmasságának javítására.

Öt érv a virtualizációs szoftverek bevezetése mellett:


1. A szerverek konszolidálása és az infrastruktúra optimalizálása: A virtualizációval jóval nagyobb erőforrás-kihasználtság érhető el, hiszen a rendszer összevontan kezeli az infrastruktúra-erőforrásokat és szakít a régi „egy alkalmazás-egy szerver” modellel.
2. A fizikai infrastruktúra költségeinek csökkentése: A virtualizációval csökkenteni lehet a szerverek és a kapcsolódó IT-hardverek számát az adatközpontban. Ez az alapterület, az áramellátás és a hűtés terén támasztott igényeket, és ezen keresztül az IT-költségeket is számottevően mérsékli.
3. Nagyobb működési rugalmasság és jobb reagálókészség: A virtualizáció új módszert kínál az IT-infrastruktúra felügyeletére, és segít csökkenteni a rendszergazdák által repetitív feladatokra (erőforráskiosztás, konfigurálás, rendszerfigyelés, karbantartás) fordított időt.
4. Megnövelt rendelkezésre állás az alkalmazásoknál és jobb üzletmenet-folytonosság: A tervezett leállások kiiktatása és gyors helyreállítás a váratlan üzemkiesések után, mivel a virtuális környezet teljes egészében szolgáltatás-fennakadás nélkül, biztonságosan menthető és migrálható.
5. Jobb felügyelet és nagyobb biztonság az asztali gépeknél: A virtualizált asztali gépes környezetet a végfelhasználók helyben és távolról, hálózati csatlakozással és anélkül is elérhetik szinte bármilyen szabványos asztali, notesz- vagy táblagépről.

A virtuális infrastruktúrára időről-időre átálló VMware ügyfelek kiváló eredményekről számolnak be: 60-80%-os kihasználtsági arány az x86-alapú szervereknél (a nem virtualizált PC-knél 5-15% ez az arány); több mint 3000 dollár költségmegtakarítás évente minden virtualizált feladatnál; új alkalmazások bevezetése perceken belül napok vagy hetek helyett; 85%-kal gyorsabb helyreállítás váratlan üzemkiesés után; alacsonyabb energiaköltség és környezetbarát működés VMware virtualizációval

Ha IT-infrastruktúráját a számítógépes kapacitás teljes szerverbázisra kiterjedő konszolidálásával és dinamikus felügyeletével pontosan méretezi, csökkenni fog az adatközpont energiaszükséglete. VMware Infrastructure alkalmazáscsomagra épülő virtualizációs megoldásunk biztosítja az infrastruktúra számára szükséges erőforrásokat, és lehetővé teszi az energiaköltségek 80%-os csökkentését; a szerverek leállítását anélkül, hogy ennek negatív hatása lenne az alkalmazásokra vagy a felhasználókra nézve.


További információ: www.idchungary.hu

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36