Érintő képernyős Blackberry még az ősszel

Milkovits Gábor, 2008. október 8. 23:16

A Research In Motion hivatalosan bejelentette, hogy még az idén ősszel egy érintő képernyős kezelőfelülettel ellátott Blackberry okostelefont dob piacra, tovább folytatva a terjeszkedést a szélesebb fogyasztói piacon.

A Blackberry Stormról már szeptember végén megjelentek kémfotók és nem hivatalos információk a világhálón, arról adva hírt, hogy a készülék novemberben lesz kapható. Most a RIM hivatalosan is megerősítette az értesüléseket, azonban a konkrét kibocsátásai dátummal és a várható árral egyelőre adós maradt. Annyit mindenesetre elárultak, hogy az okostelefont Európában, Indiában, Ausztráliában és Új-Zélandon a Vodafone, Amerikában pedig a Verizon Wireless fogja forgalmazni. Mostanában az Apple iPhone példáján felbuzdulva szinte minden gyártó megpróbál előállni a maga érintőképernyős mobiltelefonjával, a RIM azonban igyekezett kihangsúlyozni, hogy a Storm legalább egy csak rá jellemző újítást kínál velük szemben. Ez pedig, mint azt Jim Balsillie vezérigazgató a sajtónak elmondta, nem más, mint a ClickThrough kezelőfelület, amely némileg különbözik az eddig megszokott érintőképernyőktől. Az iPhone-tól és társaitól eltérően ugyanis a kijelző mögé egyfajta felfüggesztést építettek, amitől az adott felületet valóban gomb-szerűen meg lehet és kell is nyomni, a simogatás nem elég. Cserében viszont a RIM szerint a kezelőfelület jóval megbízhatóbban reagál, mint a már ismert érintőképernyők.

A Blackberry Storm az eddigi hírekkel összhangban 3,2 megapixeles kamerával, GPS-szel, portré üzemmódban teljes QWERTY virtuális billentyűzettel, BlackBerry OS 4.7 operációs rendszerrel, integrált GPS navigációval, 3,25”, 480 x 360 képpontos érintőképernyővel, 1 GB beépített memóriával, médialejátszó szoftverrel, illetve microSD/SDHC kártyabemenettel van felszerelve. A pontos kibocsátási dátum és az ár sajnos még mindig nem ismert.

Kulcsszavak: RIM Blackberry

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Xiaomi a “Red Bull Can You Make it?” kalandverseny nemzetközi partnere

A Xiaomi bejelentette, hogy a vállalat lesz az idei “Red Bull Can You Make It?” verseny globális partnere. A “Red Bull Can You Make It?” a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, mely május 28-án Berlinben ér véget. 

2024. május 24. 16:05

Öt vadonatúj okostelefonnal lép a magyar piacra a TECNO Mobile

Magyarországon öt új készülékkel debütált a világ legnagyobb mobilgyártói közé tartozó Transsion Holdings TECNO Mobile nevű okostelefon-márkája. A SPARK széria csúcsmodellje, a SPARK 20 Pro+ kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, 120 hertzes ívelt AMOLED-képernyőt 108 megapixeles hátlapi és ledes villanóval támogatott 32 megapixeles szelfikamerát tartalmaz, mégsem kerül többe bruttó százezer forintnál.

2024. május 23. 14:36

Az AI forradalmára fókuszál a HONOR a VivaTech 2024-en

A HONOR bemutatta legújabb AI fejlesztéseit a párizsi VivaTech rendezvényen. Európa egyik legnagyobb tech- és innovációs eseményén a vállalat bemutatta újszerű, készülékalapú mesterséges intelligencia koncepcióját, és a négyrétegű AI stratégiáját. Ezzel együtt bejelentette, hogy a Google Clouddal készülő generatív AI fejlesztése új szintre emeli a felhasználói élményt.

2024. május 22. 19:26

Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox

Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát. 

2024. május 21. 20:39

A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot

Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.

2024. május 21. 14:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17